Vasárnap tőlem nem megszokott módon, de kettőt edzettem. Még sose voltam vízen, kétszer meg pláne nem ezen a napon. Ott voltam Szegeden, a pálya mellett vétek lett volna kihasználatlanul hagyni a lehetőséget. Hétfőn hajnalban megyek totál egyedül edzeni, a szél hatalmas és oldalsó- háti, ha a pályát nézzük alapul, mindig folyton beforgat, nem bírok egyenesen sem haladni, de azért végig csinálom persze a kitűzött adagomat akkor is.

Utána bevisznek külön autóval az egyetemre nyelvvizsga-bizonyítványomat bemutatni a tanulmányi osztályra, ezt el is intézem öt perc alatt kész vagyok, ami szuper. A helyszínre folyamatosan érkeznek a különböző országok sportolói: parások, épek és vezetőik is, egyre emelkedettebb a hangulat. Vasárnap lezajlottak a sárkányhajós versenyek. Hétfőn kedden maratoni bajnokság zajlott mindkét nap bele néztünk a rajtba és végébe is Dáviddal. Eszméletlen ez a teljesítmény, amire képesek ezen a távokon a versenyzők, nekem személy szerint nézni is fáj, fárasztó, sajnálom őket ez van, pedig felesleges önként vállalták.

Hétfőn megbeszéljük Robi bával (para-szövetségi kapitány) mik a kategorizációk eddigi tapasztalatai más versenyzőknél. Kategorizáció összesen 50 embernél csinálták meg most több országból, mindez egy orvosi vizsgálatból és egy vízen történő mozgások felvételéből áll össze. Ez a katgeorizáció a legfontosabb dolog a versenyzőknek- így nekem is -, hogy túlessek rajta és kapjak egy besorolást, valamely kategóriába, így majd versenyeken is részt vehessek. Ezt a főbb világversenyek előtt csinálják az ICF illetékesei.

3-3 kategória van mind kajakban, mind kenuban különböző sérültségek szerint, ami szabályozási rendszeren idei évtől kenuban jelentősen változtattak. Több versenyző is átkerült más kategóriába a régebbi besorolása megváltozott. Egyesből kettesbe vagy kettesből hármasba lettek sorolva és így tovább. Úgy néz ki a dolog az egyes kategóriában versenyző kb. egyáltalán nem lesz, kenuban. Az egyes a leginkább sérült a hármas lenne az én kategóriám a legkevésbé.

Az idegesség a vizsgálat körül átragad rám is már a végére, csak legyünk már túl rajta. Kedden semmi dolgom csak a vizsgálat. Reggel átköltözünk másik szobába. Közben háromszor változik a tervezett vizsgálatok időpontja. Még idegből is eszek tegnapi sütit. Végére feladom, alszok pihenek. Aztán minden marad a régiben délután lesz vizsgálat, de mindig legyek készen, mert bármikor hívhatnak. Persze emiatt nem mehettem rajtgép-próbára sem, nem volt edzés, majd délután megyek egy hosszút vizsgálat után.

Végre mehetek, viszem a papírjaimat várok türelmesen közben nézem a versenyprogram tervezetet mikor lesz a futamom, kik vannak benne,ilyesmik. Curtis is velem van egy futamban ő nagyon jó,-paralimpiai bajnok az ausztrál kajakban,többszörös para-világbajnok kenuba is. Beraktak 5-ös pályára, egyet kéne megelőznöm, hogy ne essek ki végleg, ezeken agyalgatok, amikor végre szólítanak.

Attila Szegedről az edző, aki bemegy velem a vizsgálatra. Minden gyorsan rutinosan zajlik, megvizsgálják lábaimat nyomás erősség hajlíthatóság, mozgás mindkét lábamon, papírjaim nem is érdeklik őket. Elmegy a hölgy ki csinálta vizsgálatot addig másik hölggyel jó-kedélyűen beszélgetünk angolul. Visszatér és mondja a Va’a (outrigger kenu, óceániai ősi neve) legújabb szabályai szerint az elért pontszámom kevés ahhoz, hogy a legenyhébb kategóriába is akár besoroljanak.

Attila hívja Robi bát, megjön dráma van mindenki magyaráz értetlenül és hitetlenkedve. Mindent értek, de nem akarom felfogni. A hölgy azzal nyugtat, hogy kajakba elegendő ez a 4 pont a 3-as besoroláshoz, csakhogy nem kajakban szeretnék versenyezni, arról van itt szó. Aláírom nincs mit tenni, nem kapok besorolást, nem versenyezhetek nemzetközileg para-kenuba, így csütörtökön és a világkupán sem. Olyan „ütés” ez, amiből hárman sem tudunk kikecmeregni, mit tenni vele vagy tíz percig tipródunk és csak értetlenkedve, hüledezve beszélünk róla.

Felhívom Pöcit nagyon nem jó ez így, nem nagyon tudunk mit mondani egymásnak. Marasztalnak ott, hogy maradjak hétvégéig világkupa végéig, de inkább hazamennék többiekkel, akik maratoni páros után mennek haza, így is teszek. Nem bírnám nézni futamomat, hogy ebben versenyezhettem volna. Fel vagyok dúlva, dühös, zaklatott,elkeseredett, kiszolgáltatott és megbántott vagyok egyszerre érzelmi hullámvasút van bennem és azóta is.

Úgy érzem, hogy kisemmiztek megsemmisítettek ezzel a döntéssel totálisan semmibe vették azt, hogy számomra adjanak egy esélyt arra, hogy bizonyítani tudjak itt ebben a sportágban nemzetközileg. Teljesen le vagyok törve sírni lenne kedvem és azóta is naponta kb. százszor hihetetlenül módon fáj és padlóra küldött a döntés, nem igazán fogom fel mi is történik velem.

Közben megmondom Robi bának mégis hazamegyek. Pöci hív maradjak ha akarjak, mert én harcoltam ki,dolgoztam meg érte, hogy ott lehetek a világkupán, még ha nem is versenyezhetek rajta. Mondja, ne keseredjek ne engedjem, hogy kicsesszenek velünk! Beleülök a kajakba és megmutatom nekik mondja, lehajtom fejemet és tolom neki majd. El sem tudom képzelni. Kajak? Áh húzom a számat magamban, de jobb, mint a semmi, erre gondolok. Ő győzköd a kajakról (nem igazán szereti őket), aki folyton toborozza a kis kenusokat- mondjuk ez az egyik dolga- de akkor is!

Fel nem foghatom a kategorizációs döntést! Kajakban miért elég a négy pont, míg kenuba miért tíz pont kell ehhez?!Kenu szerintem nehezebb is, miért kellene hozzá sérültebbnek is lenni, hogy gyakorolja valaki?! Ez a három kategória teljesen életképtelen arra, hogy lefedje az embereket sérültségük szerint. Példát kéne venni más para-sportoknál működő rendszerekről pl. úszásról, ahol van vagy egy tucat versenyzői kategória és besorolás a féloldalú bénultságtól kezdve végtaghiányokon át szellemi és egyéb fogyatékossági csoportokig bezáróan.

Főleg úgy, ha egyes kategóriába csak úgy kerülhet be valaki, ha totálisan béna a karjait leszámítva, de az ilyen ember nem megy vízi-sportot csinálni ugyanis levegőt sem bír venni úszás (ha egyáltalán tud) közben egyedül szerintem törzs erő nélkül.

Az ICF szerint most akkor betérdelhetnék egy kenuba?! Versenyezhetnék az épekkel együtt? Én bírnám! Mondjuk gondoltam már rá, poénból, hogy kipróbálnám. Ha lenne ilyen „hasonlóaknak”, mint én is verseny akkor Pöci szerintem csak annyit kérdezne, mikor kezdjük el a felkészülést rá. Biztos azt mondaná, valahogy megoldanám azt is!

Ez az a hozzáállás ami meggyőz engem is arról, hogy beleülök a kajakban és a megoldásokat keressük nem a kifogásokat! Bármennyire is nehéz ez most nekem. Félek mindentől, az ismeretlentől, hogyan borulnék bele, protézissel vagy anélkül üljek bele, hogy irányítom a kormányt ezek, hogy kerülnek megoldásra kivitelezésre, de valahogyan csak kialakul majd idővel, ahogy én is fejlődni fogok újra, nincs más út fel kell venni a kesztyűt!

Én küzdeni akarok, erről szól az egész életem úgy is, ilyen kis „apróság” miatt nem fogom feladni, végre ennyi idősen találtam valamit, amiben viszonylag „jó” is lehetnék, nem fogom veszni, hagyni bármennyire is kicsit „buzisnak” is hathat most egy kajakba átülni kenus szemmel.

Vízen lenni a legjobb része magasan a napomnak! Minden kihívásával és nehézségével együtt, kivéve ha nincs másnemű közelsége és kedvessége olyan értelemben is közelemben, de mostanában erre nem igen volt példa sajnos. Plusz most már elértem egy olyan állapotba, ami már közel sem a hobbi sportolói szint volt csupán. Sokkalta több lett az önbizalmam igenis kihúztam magam nem csak azért, mert büszke voltam arra, amit és ahogyan csinálok, hanem mert annyi izom pakolódott a hátamra, hogy máshogy nem is bírnám tartani már magam.

Köszönöm a rengeteg támogatást a klubtól,a szövetségtől a hajót,meg a lapátot, meg Pöci sok türelmét megértését! Szerettem volna ezt meghálálni valahogyan a versenyzéssel, példamutatásommal,bármivel! Rengeteget kaptam itt már a vízitelepen,megismerhettem a felnövekvő kenusokat, és más társakat is, nem akarom ezt veszni hagyni, sem azt ,hogy az életem részévé vált ezen tevékenység folytatása. Ahogyan Zoltán találóan megfogalmazta már pár hete velem kapcsolatban : ” Te már mindig vízen leszel az életedben”. Próbálom tartani magam ehhez a jövőben is, és nem vitatkozni vele.