KalózTeknős kalandok

2018.13.hét

KalózTeknős-edzésnapló

2018. április 01. - PirateTurtle

Minden sportaktivitásról igyekszem majd beszámolni, ami történik velem befogadható módon egy heti összefoglalóban. Ez a hét (is), nagyon kenuzós volt. Külön-külön is tervezem megmutatni a sport-tevékenységekhez fűződő viszonyaimat leírások formájában. Kenu a legfontosabb úgy is ezek között, úgyhogy kicsit vázolom a helyzetemet először.

Mint az ember a Holdról vagy a Marsról!? Olyan ez a parakenu és benne a személyem is. Októberben kezdtem bele.  Elköteleződésem és lelkesedésem nagy, próbálok mély alázattal folyamatosan tanulni, tapasztalni mindazt, amit elengedhetetlen ahhoz, hogy idővel eredményes legyek a gyakorlásában majd versenyszituációban is. Ezúton is köszönöm és hálával tartozom, a szövetségnek a hajóért, a lapátért amit biztosítanak számomra, a klubnak a helyszínért,hogy tanulhatok, meg főleg az edzőmnek az időért és energiáért amit rám fordít.

Nem tudom eddig a hétig összesen 50-60 közti alkalommal voltam vízen körülbelül életem során kenuval. Általánosságban mindenki gyorsabb sokkalta nálam a felnövekvő ifjak is. Nagyon helyén kell kezelnem azt, hogy magammal versenyzek napról napra, ő velük kihívás, ami persze egyáltalán nem gond. A távolságot is jó tartani, ha tudom velük, vagy ha van mezőny, forgalom bármilyen aktivitásnál sokkalta motiváltabb vagyok a gyorsabb előrehaladásra.

Idén újra vízre menetelkor ismét ügyetlenkedtem pár sort, kikötés, fordulások alapból a „nagy kedvenceim”. Az utolsó két hétben az „A” csapattal, a legjobbakkal is kenuzhattam ez eléggé emelt az önbecsülésemen a kenut illetően, valamint az önállóságomat a vízen is. Már az is jó volt, hogy ott lehettem és lapátolhattam a kilométereimet magamban velük egy időben. Nem tudom úgy se hova sorolnak be a helyi táplálékláncban a többiek, a rétegződésbe, hierarchiába.

Hétfő: Délelőtt egyénileg  kenuzok az edzőmmel főleg technikáztunk- miközben gyűjtöm a kilométereket-, megpróbálom javítani azon hibáimat mire nem figyeltem annyira az elmúlt két hét során. Délután evezünk egyet a Rábán, ami eléggé kihívásokkal teli volt az elején, de nagyon élvezek ott vízen lenni ahol annak idején iskolásként minden lehető rosszat elkövettem a partokon. Egészen messze jutottam távolságban.29595116_2623834117642639_6178771238059496703_n.jpg

Kedd: Sikerült elaludnom a hajnali kondit, vagy a bluetooth-om kapcsolt ki vagy én nem is tudom, lényeg nem éreztem a rezgést. Ilyenkor napokig gyötröm magam miért hagytam ki az edzést, ez volt a második eset, hogy elaludtam október óta. Délután eveztünk háromszor kétezer métert időre, nem volt még ehhez „szerencsém”. Én mentem elől hendykeppes „nyúlként”, a teknősségem miatt, de elég jól ment a fordulásokat leszámítva. Szóbeli dicséretet is kaptam, ami nem gyakori ezért örültem is nagyon.

Szerda: Éjszaka véletlenül összetörtem magam. Nem rögzítettem a protézisem, és éjszakai hűtő „támadásban”(szomjoltás volt a cél) két lépcsőfokot repülve a csonkomra érkeztem úgy teljes testsúllyal. Hirtelen felébredtem negyed óráig fetrengtem a fájdalomtól a földön. Ilyenek ezek a teknős kalandok…. Reggelre úgy bedagadt a csonkom, hogy a legrosszabb rémálmom vált valóra alig bírtam fogcsikorgatva levinni a hajómat. Páran köröztünk a csatornában, szét voltam esve. Mégis akkor produkáltam egy olyan begyorsítást, ami mind technika mind erő arányában nagyon rendben volt, tudtam ez ott akkor is. Ilyen momentumokra szoktam utólag koncentrálni, nem a hibákra, azokat gyorsan le tudni javítani kell. Le kellett mondanom a teniszemet állni nem bírtam. Délután futás volt beütemezve, addigra összeszedtem magam annyira, hogy helyette hatszor 5 perc sífutó ergométer köteleinek rángatásra rendbe legyek, utána sokat nyújtottam hengereltem.29572683_2623834007642650_1199118684720377272_n.jpg

Csütörtök: Csoportos szemétszedés mindenkinek a vízitelepen, mi mégis Dorinával ketten evezünk a csatornában. Első köröm végén jön a leállítás és az állítás. Lapáthossz megtoldva pár centivel, Bogi (edzőm kutyája) nem ugrott be hozzám, de nagyon érdeklődött jöjjön-e egy körre. Erőkar nehezebb, bal kezem (alsó, bal oldalt evezek) gyengébb, beremegek  az elején, de sokkal jobb a szabadításnál nem verem össze magam és a hajót sem, örülök nagyon. Készül is nyomban egy videó, szörnyű újra nézni milyen is vagyok valójában, de tudom lesz ez még jobb is, én legalábbis azon leszek.

Péntek: Az új megyeri hídig kéne eljutnunk a Mosoni-Dunán. Az nincs közel, ahogy forgatom a tekervényeimet, de már benne is ülök a hajóban én megyek elől a „nyúl” szerepében. Belváros letudva előzgetnek meg sorra a többiek. Nem voltam erre sem még ez idáig soha, kilenc kilométernél megfordítanak ,hogy  „Legyen még hajad mire visszaérsz” címszóval. A folyón vissza felfele kicsivel nehezebb már a mutatvány. Minimális célt tűzök ki magamnak érjünk be mindenki előtt, ezért tolom neki a visszaúton, mint süket a csengőt, vagyis próbálom, ahol csak tudom. Pont együtt érkezek be a brigád első felével, elégedett vagyok, búcsúzóul nyújtás, hengerelés.29572261_2625039237522127_7844037602670504589_n.jpg

Szombat: 14db 1000 méter volt a feladat az adott napra. Fordulás a pihenő kicsit próbáltam elnyújtani, nem mintha alapból gyors lennék benne. Szél is szembe fúj mikor a folyó folyás iránya segítene. Sikerül pár „Az-az” szavakat elérnem edzőmnél a kivitelezésemre. Megjegyzem, raktározom. Végére eléggé rendesen elfáradok azért. Nyújtunk, hengerelek. Délután szerdai tenisz pótlásával zárok a hétre, lábam nem az igazi nagyon nem, fáj még főleg az összezúzott csonkom. Az ütőm viszont nagyon jó most avatom első felnőtt saját ütőm, szinte végtelen mód örülök neki.

Minden nap egyre jobban megy a hajó, én így gondolom, a többi meg csak ráadás, egészségügyileg főleg lábilag eléggé leharcoltam magam, de gyorsan gyógyulok. Jövő héten ismét jelentkezem.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pirateturtle.blog.hu/api/trackback/id/tr8613797424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsóka Endrődi 2018.04.01. 16:49:31

Büszke vagyok Rád Máté! A kitartásodèrt, a lelkesedésedért! Nagy gratula, mindig örömmel olvasom a beszámolóidat!! Neked is áldott húsvétot!

PirateTurtle 2018.04.08. 08:24:45

@Zsóka Endrődi: Köszönöm szépen örülök neki!