KalózTeknős kalandok

2018.18.hét

KalózTeknős-edzésnapló

2018. május 07. - PirateTurtle

Hétvége: Elmentem a Mecsek Trail-re annak ellenére, hogy nem tudtam futni. Jó volt elkísérni a többieket és a verseny hangulatba belekóstolni, ismerősökkel beszélgetni viccelődni. Nagyon zavart, hogy nem tudtam futni, annak ellenére tudom, hogy most nem kell erőltetni és teljesen felesleges lett volna egy újabb sebesedést kockáztatni is. Most már ki kell várnom, amíg elkészül az új futó konstrukcióm, addig nem erőltetem semmilyen formában sem a futást.

Hétfő: Zavart már nagyon is, hogy nem mozoghattam,de ha ez a direktíva. Egy több gyerekes szülinapra megyek délután, természetesen volt felnőtt részleg is. Mindhárom tortát megkóstoltam, babgulyásból többször ettem igen kenyérrel, bár igaz aznap semmi mást nem ettem, néha ilyen is belefér szerintem.

Kedd: Már nem bírtam nagyon tovább Vénekre mentünk biciklin a többiekkel. Megnéztük a Dunát több helyen is, fotókat készítettünk, átkeltünk a folyón, végül Gönyű irányából tekertünk vissza a városba. Ekkor már nagyon elvonási tüneteim voltak mozgás igényileg, mint a feladat nélküli katona komolyan mondom.

venek_01.jpg

Szerda: Délelőtt egyedül megyek vízre hat kilométer folyamatos az adagom. Közben bele kell gyorsítanom, és „megörülni”, amikor annak érzem helyét és idejét, próbálgatom is, elég jónak érzem, kicsivel több lett a táv mikor kiszállok, ez talán nem akkor a probléma most sem.

Délután 2000 méter időre, mint mindig Szerdán. Egy kör. Nagyon rákészülünk fordított a sorrend, így én zárom a sort. Nagyon rosszul sikerül most a teljes brigádnak, időkről ne is beszéljünk. Felejtsük el a mutatványt gyorsan. Utána szétszedjük a hajót és felpakoljuk a buszra.

Csütörtök: Reggel Dunavarsányba megyek összetartásra. Az út nehézségei ellenére időben érkezem meg, első körben 12 kilométer körül evezünk folyamatost, próbálunk technikázni, mire figyeljek mi merre hány méter. Edzés végén lemérésre kerül a hajóm a kiegyenlítő része, nem a hajóval párhuzamos. Ezt eddig is tudtam, de ez így nem jó, nem hatékony. Közel 10 cm eltérés van eleje hátulja között. Áthidaló vasak nem egyforma hosszúak röviden. Ez új megvilágításba teszi eddigi időimet is.

31958413_1888965947794746_8307859801631621120_n.jpg

Délután megyünk pár rövidebb bemelegítő percet. Utána fél perc maxon, aztán fél perc pihenővel tízszer, mindezt háromszor ismételjük teljesen újra. Nagyon élvezem az új helyszínt, a sprinteket , minden részét az edzésnek.

Péntek: Röviden bemelegítünk közösen szakemberileg vezetve. Nagyon várom már a vízre menetelt. 4,3,2,1 perceket megyünk, ami a csövön kifér közte rövid pihenők mindezt háromszor ismételjük. Nagyon élvezem a meneteket ismét, igencsak bele tudok feledkezni, keresve a fájdalmat barátkozunk már egy ideje úgyis. Utána közösen vezetett szakszerű nyújtás következik zárásként.

Délután kondizunk, röviden minimál súlyokkal pörgetve két kör mellhez-húzás, fekve-nyomás amire 40 mp alatt képes vagy azt felezve kell produkálnod 20mp alatt két körben és 10mp alatt négyszer annak a felével ismételsz.  Utána rendhagyó módon nyújtunk ismét szakember által vezetve. Aztán kipróbáltuk az új rudakat, párhuzamos az ama és hajó ez a lényeg. De a hajó ugyanúgy balra húz nagyon is, most már zavar is, de persze felét csak beleképzelem, vagy már nem is tudom, totálisan elbizonytalanodom. Azért megcsinálom a kitűzött 8 kilométert egyenletes evezést kilépőnek a napból.

Szombat: Délelőtt hosszú evezés van soron. 12 km, megint a hídig. Közben kapom a technikai utasításokat. Megkeserítem pár horgász életét, miközben nem akarok jobban lemaradni a többiektől miután szét lett szedve teljesen a technikám, vízfogás stb.. Visszafordító után beszélgetünk Tamással visszaút nagy részén. Legvégén azért még egyénileg kapjuk az utasításokat. Én is csinálok egy 100m sprintet a kapitánynak. Minimális a komment, úgyhogy jól van ez így, jó lesz ez így, ezt szűröm le magamban ennyi idő után vállalható, hogy most éppen hol állok a para-kenuzásban. Ez-az!

Vasárnap: Pihenőnap.

A bejegyzés trackback címe:

https://pirateturtle.blog.hu/api/trackback/id/tr113897668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.