KalózTeknős kalandok

2018.32. és 33. hét

KalózTeknős-edzésnapló

2018. november 15. - PirateTurtle

32.hét:

Hétfő:Egyedül megyek vízre ezen hetekben majdnem mindig ugyanazt tűztem ki magam elé vagy távval vagy idővel próbálok harcolni. Folyamatos evezésben. 10kilométer vagy egy óra alatt ameddig eljutok.

Délután úszni megyek . Gyakorlom a szokásos dolgaimat. Most felügyelet alatt az a feladatom ,hogy a bemelegítő mell hosszok után felváltva csináljam a gyorsat és hátat. Ezekkel bezárólag „kiszállónak víz alatti és egy levegővel minél messzebbre való eljutás a feladatom.

Kedd:Ugyanazt evezem beleteszek most is egy 10kilit, aztán jól van az úgy a csatornában.

Délután teniszen a szokásos zsenialitásom brillírozódik csak úgy adom a necces labdákat sorra, aztán mindegyik ütés forma végén jó hangulatban bevégezzük aznapi gyakorlásunkat.

Szerda:Úszással kezdek. Gyakorlom a szokásos adagomat egy kis mell után váltok gyors hát felváltva próbálgatom magam rendületlenül vissza mindig mellen pihengetek, ez a sor minta.

Zolival megyek vízre megint kitalált valami jó kis mókát. Ami mindig a csak a csatorna végén megejtett forduló után közli mi lesz aznapi adag. Egy „bemelegítő” 500 után , már abbahagynám. Három 200m  megyünk még fokozóba más -más intenzitásokkal százalékokkal. Végére eléggé lefáradok minden értelemben. Aztán elkap egy gyorsan jött zápor,vihar minket. Na kikötni se nagyon sikerül, de legalább kapok segítséget és várjuk, hogy csillapodjon a szél,mert az eső annyira alapból engem nem zavar sosem.

hector-periquin-731507-unsplash.jpg

Csütörtök: Az órával küzdök most egy óra alatt mennyit sikerül eveznem amíg vissza érek, semmi felesleges flikk-flakk.

Délután egy jó tenisszel zárom le a napot.

Péntek:Most egy tíz kilométer pár fordulás, aztán meg is vagyok pikk-pakk a hétre ennyi volt a csatorna.

Délután egyénileg „kínzom” magamat a húzódzkodás és tolódzkodás változataival és társaival a szabadidős egységben.

Hétvége:pihenő napok.

33.hét:

Hétfő: Egyedül teszem meg a köreimet a csatornában, aztán elérem a 10 kilométert és be is végzem a dolgomat.

Délután Zolival megyünk ismét kard ki kard. Csinálunk pár 200m-t vagy van előnyöm vagy nincs, szerinte már túl gyors vagyok hozzá. Úgyhogy inkább nem nagylelkűsködik.  Megyek egy elég jó időt 22-on ezek mindig sok plusszot jelentenek még ha a körülmények és a mérés pontossága nem is olyan jó,folyó víz stb..

Kedd: Teniszen  délelőtt megy a flikk-flakk, nevetések közepette, egymás után egyre jobb vagyok mindegyik ütésben, persze csak szerintem.

Délután ismét az óra az ellenfelem a hajóban egy óra alatt lehető legtöbbet és még ki is kössek, nem nagy mutatvány de ez van.

Szerda:  Gerivel hosszú idő után ismét kajakkal próbálkozunk. Szerválunk egy csepelit. Önmentés gyakorlása. Először csak ugorjak bele a stégnél vízbe  kapom a kiképzést ússzak a lapáttal jöjjek vissza és variációi hajó nélkül . Aztán beülök hajóba csak üljek meg benne aztán kapom a lapátot és annyi dolgom,hogy  fordulgassak bele és lehető leghatékonyabban szedjem össze mindent, lapát hajó és magamat se hagyjam  el. Ahogy átnyúlok a hajón visszafordítgatom egyre jobban megy az evező hihetetlen mód zavar és használhatatlan így a vízben, végére nagyon leszív és lefáraszt a mutatvány vagy 70 percig  csináltuk.

sebastian-leon-prado-562482-unsplash.jpg

Fújok pár percet aztán kenuval megcsinálom a napi adagom az ismét egy tíz kilométer teljesítésében egyenletes folyamatos evezésben merül ki. Csak ,hogy tényleg érezzem törődést!

Délután egyénileg tolok pár mutatványt a kondiban. Szokásos leggyakoribb feladatok semmi extra. Gyorsan nem nagy súlyokkal. Végigpörgetem mit elterveztem aztán már a bezár a bazár.

Csütörtök: Jó hangulat és semmi más különös a tenisznél már csak így megy ma az volt nyitáson.

Délután szokott módon megfelelve úszok, egyre többet figyelve az egy kezes gyors és fej végig kint van formákra.

Péntek: Reggel az egy óra minél messzebbre a kenuval a feladatom ismét.

Délután úszok, mell bemelegítés. Utána hát gyors próbálgatása a folyamatosan levezetőbe mell ismét,amint végzek kitűzött mennyiséggel.

Szombat: Egy teljesítménytúrát futottam le, beszámoló lesz róla.

Vasárnap:pihentem

A bejegyzés trackback címe:

https://pirateturtle.blog.hu/api/trackback/id/tr4214374363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.