KalózTeknős kalandok

2018.36.-44.hét

KalózTeknős-edzésnapló

2018. november 26. - PirateTurtle

36.-44.-hét:

Röviden nem nagyon edzettem, de hát akkor nem is lenne bejegyzés. Jó vezetett edzéseim nem voltak. Tudom. Egy vagy két hétig biztos voltam benne ,hogy nem egyből lesznek besétálok az utcáról és menni fog minden, mint a karikacsapás Szegeden is.

Augusztus 30-án kiszálltam hajóból Szolnokon bajnokság után, aztán még Győrben lepakoltam és ennyi. Aztán egy vagy két hét múlva tudtam elmenni a lapátomért telepre és egyéb cuccaimért egy szombaton. Azt ,hogy  elmegyek nem közöltem senkivel, Pöcivel még bajnokság előtt. Nem akartam búcsúzkodni senkitől meg azt nagyon nem szeretek alapból se , úgyhogy ezt így alakítottam magamban.

Új helyzet új kihívásokkal ,máshogy nem tudom megoldani a sportot ,csak ha segítenek Szegeden és belemennek valahogy ,hogy foglalkoznak velem. Magamnak nem tudok egy csatornát vájatni akárhol gyakorlásom céljából, plusz hajóm sincsen úgyhogy  egyértelmű volt ,hogy magam nem megyek semmire. Közben albérletet kellett találnom csak úgy a semmiből már szeptemberben, alkalmazkodni az új hely és kihívásoknak, hogy megtaláljam benn a helyem és  a számításaimat. Az egyetemen minden elrendezek amit csak tudok az első két hétben, velük nincs semmi problémám, tudom a dolgomat , mikor mit kell teljesítenem irányukba.

Aztán második héten kiderült ez nem is lesz olyan egyszerű mutatvány a sport része ,amennyire én elsőre elgondoltam. Beszélgettünk több emberrel, többször is, mit mikor hogyan merre kéne, ezeket nem részletezem most itt, mert felesleges. Nem kibeszélni és kiírni akarom a történteket.

Aztán láttam ,hogy itt akár hetekig ,hónapokig is el tarthat ezt a várakozás és a tétlenséget nagyon nehezen kezeltem nem fizikálisan sokkal inkább lelkileg viselt meg a semmit tevés folyamatosan,hatott rám „bénítóan”a hétköznapokban is. Aztán minden megoldódott egy bizonyos idő után és módon lezárult.

Ameddig vártam és vártam ,hogy hogyan is alakul a sorsom természetesen próbáltam aktívkodni  is minden héten és nap-nap után nem lustálkodni, eltérő sikerrel. Futások, saját-testsúlyos edzések. Hétvégén egy kis teljesítménytúra lefutás ,vagy Görögországi hegyi móka,amiről lesz részletes beszámoló azért befigyeltek. Úgyhogy így ezekben a  tenisz lett a legnagyobb barátom ,amiben feloldódtam és kiélhettem magamat.

dan-gold-223934-unsplash.jpg

Norbival új erőt vett a teniszezésem akivel szeptembertől dolgozunk együtt azon, hogy ebben a hobbi tevékenységben minél jobb legyek. egyből sok mindent javított rajtam stílus hibákat és figyelmetlenségeket és azóta is hétről hétre fejlődök töretlen az ütésekben és azok specializációjában , de erről is lesz egy részletes teniszes bejegyzésben kifejtés bővebben még ezen a héten.

Szóval valahogyan csak túl voltam és lettem ezen a nehezebb időszakon is .Október 20-án ismét vízre szállhattam. Ez már valami!Már egy új hajóban 13 hónap alatt a harmadik hajóban  találtam magamat és már nem is tudom hányadik vízen tettem ezt. Erről az első vízre-szállásról következő heti beszámolóban teszem meg . Jó és enyhe időnek következtében még tudtam két hetet így is alapozni valamennyit, más nem szokni magam és a hajó viselkedését és az új környezetemet.

Ezután hetek már ismét részletesen kerülnek bemutatásra az edzéseket illetően. Mindezek ellenére azért csak sikerült november elején a félmaraton is ,amit beterveztem de az is meg lesz írva saját bejegyzésben szintén. Szóval ennyi mindennek beharagoztam majdani leírását köszönöm meg a figyelmet és türelmet , innentől száguldok tovább a blogban is!De amíg ez nem záródott és oldódott meg  ez a fejezet addig nem akartam írni sem edzésekről, sem más kalandokról jó szívvel.

A bejegyzés trackback címe:

https://pirateturtle.blog.hu/api/trackback/id/tr6814394758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.