KalózTeknős kalandok

2018.50.hét

KalózTeknős-edzésnapló

2018. december 27. - PirateTurtle

Hétfő: Úgy kezdem ,hogy lekésem az első edzést. Vonat miatt ilyenkor nincs mit tenni, de nagyon nehezen viselem az ilyeneket el. Szerencsére nem marad ilyen sem az egész napom ,sem a hét sem.

Kedd: Ergózáson hat perc bemelegítés után háromszor egy perc fokozó a bevezető rész. Ezt követően hat darab 45 mp gyorsban egymás utánban kis szünetekkel, majd három perc átmosó után nyolc darab fél perc rövid szünetekkel szintén közte. Végül hat perc a levezető szakaszom.

48382951_498767133864821_6698710408234008576_o.jpg

Este úszkálunk. Gyorson csúsztatott az amivel próbálkozunk a tolásom és a víz fogásom nem valami szuper. Után hátazunk ami meg meglepően jó ahhoz képest mennyivel kevesebbet gyakoroljuk.

Szerda: Ergózáson nyolc per egyenletessel melegítek utána hét darab öt perces menete van fele iram fele gyorsba. Eléggé ki vagyok mire leszállok róla én is,leírva így persze csak két sor az egész….

Délután teniszen egyre jobban megy amit Norbi elvár tőlem. Jobban kibontjuk a tenyereseimet és fonákjaimat vége ne maradozzon le a kivitelezésben.

Csütörtök:Szokásos hat perccel melegítek be ergón aztán három perc fokozó. Fő rész nyolc darab 40 mp erős 20mp laza. Ezután szintén nyolc darab fél perc gyors fél perc laza és legvégül 12-szer 20 mp gyors 30mp lazával kombinálva. Hat perc egyenletes levezetés.

48419926_499341287140739_2409654357327872000_o.jpg

Este úszáson továbbra is a  gyors és folyamatos kartempó megfejtésén vagyunk rajta mindez szabályos levegővételekkel is párosuljon 4-edeikre vagy 5-ikre az mindegy. Aztán egy kis hát és mell is  levezetőknek és átkötőknek.

Péntek: Agárdon a para kajak-kenu válogatottal edzőtáborban vagyok pár társammal és az edzőkkel egészen vasárnapig. Először egy kondizással nyitunk hat állomással mindenki hatszor 20 mp-et van egy állomásnál mielőtt tovább haladhatna.

Délután egy laza gimnasztika és nyújtó gyakorlatok sorára kerül sor úgy 75 percben, hogy ne legyünk annyira bekötve,mint ahogyan egyébként mindig is szoktunk.

Este megbeszélésen tisztázzuk az ide évet és a jövő évi várható programot versenyeket stb.. Röviden nyilvánvaló ,hogy 2020 Tokyo-ig nem lesz semmi kategória számomra para-kenuban biztosan, ahol versenyezhetnék nemzetközileg is. Ezt kb. én is így gondoltam eddig is, nem ért váratlanul.

Szombat: Kondival kezdünk ismét 8-9 feladat mindenhol másfél perc van 20 db ismétlés végrehajtására. Ezt csináljuk vagy 60 percig, amíg be nem fejezzük.

Gimnasztika és kis kézi súlyok majd törzs edzése közel egy órában, végül nyújtás a penzum. Utána vérre menő kosárlabda meccs következeik nem kötelező programként , három kerekes-székessel, vezetőkkel edzőkkel egyaránt. Nagyon jó hangulatban dobáljuk az egyébként a foci labdát a palánkra majd egy órát, mindenki extra győzni akar most is, hatalmas a lelkesedés végig.

48370538_499341250474076_3101409684171522048_o.jpg

Vasárnap: Kondiba még összehozunk egy gyors búcsúzó gyakorlatsorokat tartalmazó sort. Semmi meglepő, vagy nagyon megterhelő. Gyors búcsú ebéd és innentől, majd mindenki célja szerint veszi az irányt és hazaúttal telik el még a napja.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pirateturtle.blog.hu/api/trackback/id/tr8414517664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.