KalózTeknős kalandok

KalózTeknős kalandok

2019.10.hét

KalózTeknős-edzésnapló

2019. április 23. - PirateTurtle

Hétfő: Kondival nyitom a hete.  Szokásos ,mellhez húzás és fekve nyomás sí-ergóval kombinálva. kétszer húszat fekve nyomok vagy mellhez húzok és utána kétszer egy perc sí-ergó. Ez mind a két gyakorlattal négy körbe történik.

Kedd: Ismét vízen vagyok! Júhú! Az idő továbbra sem valami kegyes, ezért ismét a Maros felé veszem az irányt. Oda is vissza is Tiszán való átkelés a kihívás a szélben. Mennyire forgat be és a társai. Maroson semmi probléma nagyszerűen el vagyok a szél nélkül. Visszafelé már keményebb a szituáció. Most hatékonyabb a visszajövetelem is, mint legutóbb, de tovább maradhattam volna Tisza másik partján, egyre jobban alakul részemről még a vízhez való visszaszokás.

Esti úszáson bemelegítés, mell és gyors variálva felváltva történik. Utána  hypoxiásan végig minél tovább jutni a gyorssal hatékonyabban a végére elkészülök levegővel. Hát technika  következik, ami ugye nem valami hatékony a gyakorlatban, ezért is gyakoroljuk. A legvégén pedig  vízsöprés könnyedebb gyors gyakorlása van soron ,hogy gördülékenyen tempósan, de szépen menjen az a kar tempó gazdaságosan nem annyit feleslegesen utazva levegőbe stb.. Végén még levezetőnek csinálok pár hosszabb etapot mellen és gyorson váltogatva.

Szerda: Tenisszel kezdek reggel. Kispályán bemelegítünk, aztán teljes pályán mennek a labdák. Aztán egy új dolog kerül terítékre. Fonák nyesés, na mondom jól van akkor. Kellene ráérezni az egyben lesújtó mozdulatra, ami jó irányból pörgeti meg a labdát a nyeséshez. Hibák röviden és nem megfelelő ütőfej tartással találom el az elején, aztán alakítgatunk rajta. Végül egy nyesés egy fonák gyakorlata váltja egymást egy kosárnyi labdáig. Aztán zárásként szerválás következik.

gentrit-sylejmani-723365-unsplash.jpg

 

Ezek után megyek vízre. Egyedül vagyok. Cél második átfeszítés. Idő remek se szél, se más akadályok. Indulok is, süt a nap. Gyorsan haladok. Nem nagyon van társaságom aztán mégis találkozok a sárkányhajósok szintén outriggeres különítményével. Ketten nyomják neki, annyiban más a hajónk, az övékben van kormány és sokkal jobban a vízen ülnek formailag, nem annyira zárt a szerkezet. Fordulok és visszaérve semmi rendellenesről nem tudok beszámolni az eddigi legjobb időmet produkáltam.

Csütörtök: Kondiban vagyok mai nap hivatalos. Fekve nyomás, csigás lehúzás, lapockazárás, fekve nyomás ülve, mellhez húzás, has prés és tárogatás voltak feladataim. Hat kör az adagom 12 ismétlés mindenhol. Az erő velem majd szétvet jól sikerülve pörgetem a dolgokat, nem okoz nehézséget emelni a súlyokon is közben. Úgyhogy elégedetten fejezem be ezt a mai szekciót.

Esti úszáson vagyok. Gyorssal és mellel melegítek be felváltva . Aztán kezdjük újra pillangót, delfinek és  a hullámok üldözését és imitálást. A végére eljutok addig ,hogy egy –egy kar tempó gyorssal indítva utána hullámok harmadik kar tempóra meg ki kéne repülnöm és levegőt is venni. Ja persze, próbálom ahogyan tudom ,de aztán meg nem marad semmi utána hullámomból és lábra nem megy tovább még a delfin érzet. Aztán sorra csinálunk egy kis gyors technika igazítást, valamint ugyanezt háton is megpróbáljuk. Legvégén egyedül még hozzá teszek pár hossz mell gyorsot, csak ,hogy biztosan érezzem, hogy csináltam is valamit…

Péntek:Katával közösen nyomjuk máma az ergóban. Bemelegítünk tizenkét perc folyamatossal semmi flikk-flakk,de persze vannak azok a bemelegítések amikor egyből abba hagynád és mennél haza. Utána három perc gyors és öt perc iram váltakozik, ez még egyszer. Ebből csinálunk összesen három karikát. Első körben Gazsó külön felhívja figyelmemet dolgokra.

Ő is beáll egy gépen mutatja mennyire kéne lendületesebben,erősebben a vízfogásos részt csinálnom. Nézem miközben én is tolom neki közbe. Aztán újabb szemléltető eszközként ráül az ergó végére plusz súlyként, mennyire vagyok így is hatékony. Azért nem vallok szégyent. Még kapok pár instrukciót mennyivel feljebb emeljem ki a kezem és vigyem előre stb.. Szóval aktív technikai rávezetőkkel zárult  a hét az ergóban.

 

2019.9.hét

KalózTeknős-edzésnapló

Hétfő: Ismét ergóval nyitjuk a hetet. Tizennégy , tizenkét majd tíz és nyolc perc egyenletes evezések vannak soron. Semmi érdekes vagy nehezítés nincs benn, részemről nagyon várom már ,hogy vízen lehessünk.

Kedd: Végre a kedvező időnek és körülményeknek köszönhetően lehetett vízre szállni először az idényben nekünk is Katával együtt. Minden remek volt, persze szél nyomja neki, én meg szenvedek a fordulásnál. Utána haladunk együttesen,ő megáll ,frissít stb., ilyenkor én megyek ismét előbbre ,váltogatjuk egymást aztán megfordulunk. Kezdetnek nagyon jó volt. Végre!

Este úszáson sorra vesszük a dolgokat. Először vegyesen bemelegítgetek gyors és mellel. Majd próbálom a pillangó hullám-mozgás sorát testileg kivitelezni rávezetősen. Küzdős az biztos. Utána próbálom még jobban bele tenni a gyors lábtempómat javítani hatékonyabbra. Aztán ugyanez következik a háttal is, ahol sokkal nehezebben megy mindez a láb szekciónál. Így lesz vége mai adagnak.

Szerda: Ismét vízen! Kicsit előbb érkeztem, türelmetlen vagyok,és már megyek is egyedül neki a  kilométer-gyűjtéseknek. Az idő eléggé szeles azért elmegyek a kitűzött célig próbálok védettebb helyeket keresni de semmi esélyem nem volt erre.

53347541_2158553944226380_6712151882048995328_n.jpg

Teniszen rövid kispályás bemelegítés után és pár teljes pályás labdamenet követ. Ezek után vesszük sorra a két ütés fajtát külön-külön. Majd alapvonalon három helyen kapom a tenyerest aztán vissza ugyanazon állomásokon a fonákok,mindegyiket a jó oldalra próbálom visszajuttatni. Ezt követően röpték majd leütések következnek. Egy sor szerva a végén pedig egy fél kosár felváltva fonák tenyeres gyors egymás utánba ezzel zárul mára a tenisz.

Csütörtök: Egyedül megyek neki két kajakos társaságában az újabb kilométerek gyűjtögetésének. Vízen vagyok pikk-pakk többiek elhúztak én meg iparkodok egymagam amint látom jönnek vissza én is így teszek,eléggé cibál a szél ismét rendületlenül, na de ez egy ilyen időszak.

Úszáson felváltva melegítgetek gyors  és mell. Aztán nézzük a pillangót már kifele is próbálom csapatni a kezeimet plusz levegő vétel meg delfin és hullám mozgások  így minden. Utána hát van soron a jobb technika és kivitelezés a  kar tempónál. Legvégén kis jobb és hatékonyabb vízsöpréses csúsztatott könnyedebb kartempó gyakorlás levegő vétel is legyen gördülékenyebb és hatékonyabb mindez lassan, lassabban.

Péntek:Vízre szállok ismét együtt az egyetemista kajakos srácokkal ilyen ez a „business”, összefújja a szél a…. És jelen estben tényleg nagy a szél, menekülőre vagy legalábbis bújócskára próbáljuk fogni a dolgot. Elmegyek utánuk a Maroson felfelé,ez jól működik nem dobál annyira a szél és nem is cibál meg. Visszafelé ,szörnyen küzdős a tiszai szakaszon,de akkor már örülök ,hogy befejezem, lényeg ma is kint voltunk tettünk a puttonyba kiliket,akármilyen is volt az időjárás.

Szombat: Pihenés krió-szauna, masszázs és egyéb testnek való finomságok.

Vasárnap: Tatabányán farkas-völgyi terepfutással próbálkoztam erről részletes beszámoló már volt is.

 

2019.8.hét

KalózTeknős-edzésnapló

Hétfő: A hétvégi  edzőtábor után megkapom ezt a napot pihenőnek.

Kedd: Egy jó kis ergóval kezdek a közös vonatozás után Katával. Bár most elég jó idő van és sokan már vízen mi még bent iparkodunk. Nyolc darab hat perc az adagom átlagos iramban,előtte utána van egy levezető hat perc is semmi különös .

Esti úszáson megbeszéljük miket tapasztaltam a táborba az úszó edzéseken. Aztán nagyobb figyelmet fordítva úszom a százakat gyorson. Jobb baloldali levegővétel és több hatékonyabb lábtempó a cél. Lábtempó külön figyelembe kerül a végén, hát is bejön az egyenletbe záró akkordként.

Szerda: Ismét ergó van a menüben. Hat darab tizenkét perc egyenletes rövid szünetekkel. Végére már nagyon bele-beleunok. Gyorsan szabadulok.

victor-freitas-546952-unsplash.jpg

Teniszen rövid kispálya után a fonák és tenyeres keresztek mennek. Majd kis folyosón kel megoldanom a témát mindkét ütésben,oda menjen a vissza a labda. Végül egy kis szervafogadásának gyakorlása előzi meg a szervákat.

Csütörtök: Kondiba szolit a kötelesség. Két darab tizenöt fekve-nyomás ismétlés után következik a sí futó gép pesztrálása kétszer egy percben. Aztán Gazsótol kapom az instrukciókat ,mivel sem a kenu sem a favágás illetve a kislabda hajítás nem volt a nagy barátom így nehéz érzékelni a lendületet amit szeretne  ,hogy átadjak bele, de küzdök és próbálkozok vele.

Este úszás . Bemelegítek egy kétszáz méterrel mell-gyors úszás  felváltva vegyesen. Utána hát láb tempó kerül górcső alá, nagyon nem érzékelem mi lenne a csízió. Utána ugyanez gyorsnál,na ott már tudom neki eléggé,persze csak ha figyelek rá. Után különböző variációkban ebben a gyors és hát témában. Végén 200m folyamatos gyorssal zárok.

Péntek: Ergózok egyedül háromszor 15 perc egyenletes aznapi menüm. Nagyon elunom magam a végére, irigykedve gondolok azokra kik már vízen lehetnek,aztán látva a szelet és a csepergő esőt revidiálom a hozzáállásomat egy fél pillanatra.

Hétvégén: Pihentem.

 

XI.Bakony Félmaraton-2018.11.11.

Egész 2018-as évben az volt az egyik fő vágyam terepfutásilag, hogy teljesítsek lehető legteljesebb mértékben, legtöbb helyen futva egy teljes fél maratoni távot. Erre többször próbáltam neki futni, de sérülések és egyéb okok miatt nem jött össze sosem ez az alkalom. André személyében pl .lefutotta helyettem egy számára sikeres eltévedés alkalmával a távot,amikor én nem tudtam ott lenni egy eseményen,de ő meg egy rövidebben volt papíron akkor ott.

A nyáron velem is megtörtént az eltévedés és a fél-maratoninál  nagyobb táv teljesítése, végül szintén a Bakonyban egy teljesítménytúra során is. Tehát tudtam már akkor is, hogy semmi sem lehetetlen! Végül is már két terepen megtett több mint fél-maraton volt mögöttem sikeresen, de közel sem olyan minőségben futva teljesítve,ahogyan szerettem,vagy magamtól elvártam volna.

Folyamatosan küzdöttem a kisebesedésekkel és ezért nem is edzettem teljesen csak az eseményeken futottam az év áprilistól kezdve, de erről már részletesen beszámoltam az előző héten. Az év utolsó szakaszában kitűztem már csak két-három eseményt ,hogy ha törik, ha szakad akkor is teljesíteni fogom azokat, ennek csúcspontja volt a tizenegyedik Bakony fél-maraton 2018 november 11-én.

46074326_482099248864943_3662137881075384320_o.jpg

„Szokásos” módon Sanyival és Sanyival vágtunk neki az útnak autóval Zirc felé. Végig arról beszélgettünk milyen most az edzések nekem Szegeden, mi van vagy nem van futással nálam ilyesmik,kinek milyen tervei vannak futásban. Sanyi most nem fut, sérülése miatt is és vissza is vett az év végén azzal ,hogy nem erőltette a futást amíg jobban nem lesz teljesen. Másik Sanyi volt csak aki elindult futásilag is aznap, találkoztunk már pár helyen eseményen. Sándorok közösen is sok helyet meghódítottak futásilag a nyáron.

Megérkeztünk, beregisztrálunk, felvesszük az időmérőt, egészségügyi szünetek, evés és ivás minimálisan utolsó feltöltések váltogatják egymást. Ismerősökkel, barátokkal találkozunk úton-útfélen a sportpályánál sok az ember, közben melegítgetünk. Beszélgetünk esélyekről, ki mit vár, hogy tervezi, közben remek az idő nagyon enyhe süt a nap is. Én tűkön ülök, induljunk már! Magam részéről túlélés és a teljesítés célja lebeg előttem ahol lehet minél többet futva végig. Aztán mindenki odaáll, hogy elkezdjük. Előtte még csinálunk pár kötelező fotóinkat és indulás.

45862171_890634347812403_6500385087840845824_n.jpg

Egyből hagyom, hogy a tömeg elmenjen mellettem, nem kell ez nekem aszfaltos úton haladunk aztán bal kanyar és látom, hogy már kezdődik fentebb az erdő ez-az végre. Próbálok haladni a tömegben. Előttem szelfizgetnek többen miközben az első kapatón próbálnék haladni az erdei ösvényen. Nem  nagyon vagyok megértő és elfogadó most,de kikerülöm őket,mi mást tehetnék.

Kiérünk az első tisztásos átvezetőig a mezőny végén vagyok, végre senki nem zavar ott találkozok egy túrázós biciklissel és fordulok rá ismét az erdei útra kavicsosan vezet be a völgybe. Rövid átkötő erdős részeken hol az erdei vasút hol csak fák övezik utamat, miközben más túrázó családokat és csoportokat hagyok magam mögött folyamatosan.

Már bőven túl vagyok az első és második kilométeren ez az eddig jók az idők kezdek egyre beljebb érni, üzemi hőfok elérve, minden remek. Jön a Cuha és patak átkelések sorra és jobban beljebb kerülök a völgybe. Egy részen nem találom a jelzéseket. Közel kerültem a vasúti sínekhez ,jól van észre veszem jelölést másik irányba átgázolok pár fa közt aminek a gyökerében áll a víz vagyis csak tenném. Egyből tökig merülök a vízben. Még szerencse, hogy szoktunk fagyasztásnál járni, és víz kompatibilis a protézis rendszerem. Gyorsan felébredtem és jobban fókuszált lettem. Ki kászálódok nyomás tovább a jelzéseket követve.

Ezután még egyszer majdnem elkavarok egy  jelzés tévesztésnél, de meg van ismét a helyes út. Elfelejtettem, hány kilométeren van az első ellenőrző pont, mondom magamban ezt nem hiszem el még sehol semmi. Mikor jön már?! Aztán persze odaérek. Látom a fekte-sporttárs totál  lesérült. Mondtuk is a rajtban itt vannak kenyaiak, hogy küzdjünk ellenük sikerrel?!  Erre már van egy ember, akit behoztam és pont őt. Szervezik, hogy jut vissza. Én meg frissítek és újra teszem a lábamat közben rendezem magam és irány tovább.

Szóval nem olyan hét kilométeren hanem 8,3km-en volt a frissítő és ellenőrző pont hetven perc környékén sikerült abszolválnom. Megyek tovább csoda szép a táj és a Cuha átkelések sem lassítanak le dombról fel-le nagyon jó és futható szakaszok következnek számomra. Aztán újra kell igazítanom a plusz szövetemet a tokban mert, érzem ,hogy nem jól van az úgy,ezért megállok. Még sem veszítek a lendületemből. Átkeléseknél extrán vigyázok a csúszós kövekre inkább lassabban, de biztosan kelek át mindenhol. Aztán had szóljon ismételten, mindenhol  szerencsére a patak vízszintje alacsony bokáig sem ér nagyon.

46043880_482099372198264_1253621385138274304_o.jpg

Aztán egyszer már csak ott vagyok, hogy a szurdok után már meg is van a második ellenőrző pont is. Mondom magamban királyság! Kereken két óránál vagyok, óra szerint meg 14 kili. Most nem kéne megnyugodni! Újrarakom magam minden értelemben. Pár falatot eszek, ivás és aztán hajrá a végső szakaszra.

A túl nagy elégedettségem hirtelen türelmetlenségbe vált át. Mikor is lesz már ennek vége?! Nyugodjál már meg! Ereszkedek le egy ilyen technikásabb völgy-erdős sziklás részeken, na mondom erről nem volt szó , persze tudtam, hogy lesz ilyen is, most jó lenne a túra bot. Ez is meg van haladok egy völgyben megint majdnem elszabom az irányt,de a sziklákon egyensúlyozásnak vége már, egy erdős szakasznál és kiérek ismét tisztásokkal határolt területre, erdő mellett futok amennyire tudok.

Egy újabb emelkedős rész jó erdei úton dombokra fel ,na mondom jól van akkor ott fogyok el és váltok erős túrázásba . Közben hagyom le a túrázókat serényen, mögöttem szántók melletti úton megyünk egyre csak feljebb és feljebb sunyi dombokon keresztül tova. Aztán ismét erdő le fel a dombokon és én már nagyon unom, ezt az egészet! Ki vett rá erre?! De még közel sincs sehol sem a vége.

Egyszerűen úgy gondoltam ez a szakasz már pikk-pakk lendületből meg lesz közben iszonyat és nagyon küzdősre sikerül nekem. Végül egy vájatosan kialakult medres  erdei utakkal határolt részre érünk ki és hirtelen üdv a civilizációban, majd mindjárt jön az aszfalt az majd segít most úgy gondolom. Itt vagyok akkor ez már Csesznek, próbálok még kocogni valamennyit, de teljesen elkészültem már csak be akarok érni valahogyan a célba.

Közben a szervező Viktor dudál az autójából és biztat a tovább haladásra. Nem tudom jó helyen vagyok-e elém jön közben Sanyi végre valami biztató, még 500-m ami iszonyatosan soknak hatott akkor ott. De aztán végre beérek nagy nehezen és ott vagyok.

45878955_257113241559187_4301350377611067392_n.jpg

Csináljuk a fotókat, megkapom érmemet és a pólómat. Begyűjtöm a aranygaluskámat és a sodót és csak beszélgetünk. Próbálom felfogni mi meg, hogy van . Nézem lábamat mennyire és hol harcoltam le, de most ez sem nagyon nem érdekel.

45904673_482099298864938_98696042064642048_o.jpg

Védő-izotóniás italok és indulunk is haza csak engem vártak Sanyiék három óra húsz perc lett végül időm. Nagyon örülök neki, nem érdekel a minimális kezdeti és végső aszfalti szakaszok, nekem ez nagyon nagy  élmény volt !  Egy ilyen terepen és környezetben teljesíthettem ezt a távot sikeresen háromszáz méter azért volt benn szintbe is. Az, hogy milyen idő lett most másodlagos, minden métere és kilométere az idejével is együtt csak az enyém! Biztosan idén is célba lesz az esemény. Ezúton is köszönet és nagy gratuláció a szervezőknek a hibátlan szervezésért és tökéletes biztosításért mindvégig a verseny alatt! Mindenkinek csak ajánlani tudom!

 

2019.7.hét

KalózTeknős-edzésnapló

Hétfő:  Akkor kezdjünk egy kis kondival!Fekve-nyomás kétszer húsz nem kénem megszakadni benn ,úgyhogy úgy lövöm be a súlyt is hozzá utána kétszer egy perceket sí-ergózok,ezt csinálom négy körben. Utána tárogatok nyolc körben 20 darab ismétlést. Végül mellhez húzok kétszer húsz és ismét sí-ergó, mint a nyomásnál is, szintén négy kör belőle. Végén hatszor egy perc sí-ergó,kicsi leállással közte.

Kedd: Ergón, legújabba változatban egy új  lábtámasszal és kocsi nélkül csinálom a napi adagomat. Hatszor 5 perc csupán. A felénél meg jön az emelés és nagyobb fordulatszám. Mikor végzek megbeszéljük a pulzusomat milyen volt egy mondat erejéig,csak mosolygok a kommenteken

Úszás: Mellen kezdek egy jó pár adag hossz csak úgy bemelegítésnek . Utána felváltva csinálom hát-gyors és mell –gyors mindezt négyszer. Majd kis hát átvezetéssel a főbb rész négy hosszabb a gyors szakasz megállás nélkül,semmi kec-mec vagy flikk-flakk. Kéne tudnom növelni tempót intenzitást én speciel életben maradásért küzdök,de simán megvan minden,mondjuk lábtempóm kb. a nullával egyenlő de lesz ez még jobb is. Lényeg lement folyamatosan. Levezetek egy kis háttal.

Szerda:Kondi ismét! Fekve-nyomás, csigás lehúzás, lapocka zárás, fekve-nyomás kézi súlyzóval mellhez-húzás ,tárogatás és has-prés mindez hat körben tíz ismétléssel. Nagyobb súlyokkal pontosabb kivitelezéssel ez a cél mindvégig.

Teniszen Norbival püföljük a labdákat sorra. Bő húsz perc után hosszú tenyeres és egy rövidebb tenyeres gyakorlása egymás utána ugyanez fonák oldalon. Aztán még közelebb a hálóhoz még egy-egy kör fonák dupla és tenyeres dupla ugyanazzal metódussal mint előbb. Végül egy kosár tenyerest ütök be hol jól hol kevésbé jól,szerva pihentetve van most.

Csütörtök: Egyedül ergózom. A mai adagom egy rövid bemelegítő után hat darab fél perc gyorsabb és 20 mp lassabb adaggal vezetődik be teljesen ezután egy perc gyors egy perc iram váltakozik négyszer majd 2 perc szünet ebből van három kör. Végén nyolc perc egyenletessel levezetek.

Esti úszáson . Szokásos mellel melegítek be. Utána pedig  próbáljuk minél dinamikusabb gyors úszást több folyamatos sprintekkel. Aztán Hát is kicsit bejön átvezetésnek. Végén kicsit még technika háton és mára ennyi volt a menet.

54521517_2287243868201070_3469300498094358528_n.jpg

Péntek: Téli második edzőtáborban Dunavarsányban kezdünk egy jó kis  köredzéssel mindenki  négyszer egy percig van egy helyen közte rövid szünetek, nyolc állomás. Semmi komolyabb.

Délután úszás. Először kerülök ilyen vezetett edzős-úszásba úgy igazán a mélyvízben. Rövid rávezető bemelegítős gyors –hát és gyors-mellek váltott hosszokkal még simán elbírok. Aztán jött egy piramisos mutatvány gyorsból kettő hossz majd négy és így kettővel mindig növekedve közte rövid pihenők. Utolsó vagyok,is is vagyok nagyon. Aztán átlendülök amikor a tizenkettő hossz egyben és után már kezdünk visszafelé haladni már átléptem azon mit csinálok csak teszi a robotpilóta mit tud levegőt vesz kapálózik stb. mindegy milyen hatásfokkal. Végén levezetek többiekkel. Kész vagyok a röpke másfél óra végén.

Utána egy jó kis átmozgató aktív nyújtás gyógytornászokkal. Ez mindig a leggyilkosabb rész szerintem, kapjuk is az ívet és aki mozgatást rendesen.

Szombat: Erőfelmérővel kezdünk. Előtte még nyomjuk a nyomás marok akármi mérőt felváltva csak haladjunk már valakinek a szakdolgozatához adathalmazt kreálunk. Majd neki állunk a felmérésnek, végre! Mellhez-húzás jól ,ment de ezt is vártam jó sokszor sikerül megrángatnom a negyven kilót szinte végig folyamatos is bírtam maradni egy perc alatt. Utána fekve nyomás azt annyira nem kedvelem ,de ez nem szerelem. Azt is megcsinálom, lehetne jobb sokkal, nem vagyok elégedett . Aztán húzódzkodás 30 mp alatt mennyit bírsz a feladat. Na ez a legnagyobb parám, nem is mondom mennyit csináltam elmúlt időben…. Ahhoz képest vállalható teljesen egy huszonnégy ismétlés úgy élesben.

Ezt követően ismét jó kis aktív nyújtásos gyógytorna következik mindenki nagy örömére.

Délután ismét úszás. Suba Robival küzdök egy sávban,plusz szobatársak is vagyunk most is. Rövid kicsit átmozgató bemelegítő hát mell és gyors variánsok után jön a fő rész. Nyolc hossz sprint kicsi pihenővel,majd háromszor kettő  hossz gyors és mell váltakozva átvezetőnek folyamatosba. Ez a teljes kör ismétlődik négyszer. Hihetetlen mód örülök, amikor egyszer-egyszer megverem egy-egy sprintnél Robit!Jó ok ,hogy  más a sérültségi foka.  Én meg második vezetett ilyen edzésem ez, amikor bele tudok szólni vagy követni ,mint a többiek is csinálnak és úsznak körülöttem. Annak nem annyira örülök ,hogy az átvezetők folyamatosságát annyira nem jól viselem. Végén levezetünk.

Ezt követően kihasználjuk a gyógytornászok jelenlétét és ismét kapunk egy jó kis adag aktívabb átmozgatást és nyújtást a nap végére.

Vasárnap: Ismét egy kör-edzős kondiban állunk össze mindenki négyszer van egy percet az állomásán és halad tovább kilenc gyakorlattal. Gyorsan végig pörgetjük a dolgokat.

Legvégére ismét egy kis bordásfalas gyógytorna és nyújtás a búcsúzó adagunk mára is és a táborból is.

 

2019.6.hét

KalózTeknős-edzésnapló

Hétfő: Kondiban a szokásos módon „szórakoztatom” magamat. Fekve-nyomás kétszer húsz darab utána kétszer egy perc  sí-ergó a menet ez négyszer utána ugyanez mellhez húzással is a napi adagom plusz a sí-ergó is. Közte azért kézsúlyzóval tárogatok nyolcszor húszat átvezető gyakorlatnak.

Kedd:  Ergóval folytatom a hetemet. A mai adagom egy rövid bemelegítő után hat darab fél perc gyorsabb és 20 mp lassabb adaggal vezetődik be teljesen ezután egy perc gyors egy perc iram váltakozik négyszer majd 2 perc szünet ebből van három kör. Végén nyolc perc egyenletessel levezetek

Esti úszáson. Mellen melegítek tenyér-ellenállással. Utána technikázunk gyors jobb levegő vétel, több láb a cél. Egy kis átvezető pihetető hát aztán jön a kedvencem. Hypoxiás rész na jól megfeszülés van itt, gyorsban meddig is jutok el. Aztán még egy kis hát technika. Végül minimális mellel levezetek.

Szerda: Ergóban dolgozok ma is. Öt perc bemelegítéssel kezdem meg az edzést. Utána háromszor nyolc percek következnek köztük rövid szünetekkel. Első körben 40 mp gyors 20 mp lassabb és ez ismétlődik nyolc percig. Második körben 30 mp gyors 30 mp lassabb és ez váltakozik nyolc percig. Végül 20 mp gyorsabb és 40 mp lassabb váltakozik.

domagoj-cosic-1325551-unsplash.jpg

Sajnos kimarad a tenisz ezen a héten, rohangálok az egyetemen mindenkinél és órákon is ott kéne lennem a félév kezdetén legalább.

Csütörtök: Ergóba szólít ismét a kötelesség. Kétszer öt perc egyenletessel kezdem a bemelegítést ,majd ezt követi háromszor egy perc fokozó. tizenkétszer három perc következik a fő részben. Köztük kevés kis szünettel. Az első másfél perc gyorsabb aztán második másfél perc iramban követi egymást.

Esti úszáson ismét. Ahol felvetődött, hogy neki állok-e a pillangónak elhárítom a dolgot. Egyébként sorra vesszük úszás nemeket. Mellel melegítek. Utána gyors és annak változatai minél tovább egy kis hát átvezetővel az esti adagom mai gyakorlásban.

Péntek: Kondi van ma soron. Fekve-nyomás,lehúzás-csigán,lapocka zárás,fekve-nyomás kézi súlyzóval mellhez húzás ,has-prés végül tárogatás a gyakorlataim sora mára .Ezek a feladatok gyorsan nekik is ugrom, mindenhol  tizenkét darab ismétléssel és öt körben teszem ezt meg végül. Dinamika jó súlyok akikkel lendülettel, de minőségileg is tudom csinálni a cél végig.

Hétvégén pihentem.

Futni vagy nem futni ???

avagy 2018 sebei...

Már régóta terveztem ,hogy megírom ezt a blog bejegyzést. Bár tudom leírtam már mennyire nem szeretek panaszkodni ez egy panaszkodásokkal teli leírás lesz. Történt ugyanis ,hogy 2018 áprilisában megjött már a jó idő, izzadtam, nem is volt jól rögzítve a protézisem ,de én bennem nagyon ott volt a lendület és a hajtás én futni akartam minden áron.

Ez hiba volt, jött aztán a kisebesedés annak rendje és módja szerint. Ebben az időben sok eseményt ki kellett hagynom, vagy nem tudtam ott lenni. E miatt is, lettem egyre inkább a futásokkal olyan hozzáállású, hogy ami sikerül az sikerül. Nem görcsölök a nevezéseken, sem többet. Oda jutok el, ahova sikerül és annak is örülök, mert örülni kell. De közben azért bosszantott a kihagyott események sora és ezeknél a mérhetetlen tehetetlenségen is.

Ekkor új rendszerben kezdtünk gondolkodni a műszerészekkel. Ne az akkor meglévő tok és vákuum-rendszer alatt cseréltem ki én a lábfejet minden egyes aktivitás és futásomat megelőzően. Hanem egy új tok és új linerrel használjam csak a challenger futó-lábprotézist.

36809915_282918719114548_5644083104256622592_o.jpg

Ez a folyamat el is kezdődött mintavétel, próba minden a maga menetében. Júliusban volt az újra, hogy reális lehetett  a feltétele annak, hogy ismét futásról is lehetett  beszélni nálam. Mivel kaptam egy meghívást Sanyival együtt így a Pilis Mountain Trailen debütált az új rendszer. Nem éreztem elég stabilnak és feszesnek a felfüggesztő részt így egy dupla függesztővel viseltem, viselem már a kezdetektől fogva. Sokkal nagyobb súly nehezedik ebben a rögzítésben a felfüggesztőre. A dinamikus vákuum rendszerben megjött a vákuum és a liner végén lévő mágnes is rázárt,bekattant a helyére sokkal könnyedebb volt még a robosztus challenger lábfejet is mozgatni és viselni is a segítségével.

A Pilis Mountain Trail végére persze kisebesedtem. Ezeket a kis sebeket  úgy kell elképzelni, hogy a térd körül kapom a legnagyobb terhelésként oldalt ott veszi fel mindegyik protézis tok a térd formáját. Óhatatlanul ott alakul ki a legnagyobb nyomás ráhatás stb. is. Ilyenkor kis sebek mintha vízhólyagok lennének jelennek meg aztán kb. egyben lebírom húzni a feltolódott bőr,hám réteget adott területen. Itt is ez volt gondoltam jól van első futás még próbálkoztam ,hogy plusz szövet harisnya stb. mi lehetett majd meglátjuk ,hogyan alakul gondoltam akkor még.

Ezután nem tértem vissza az edzésekhez a futás szinten, úgy  gondoltam hűvösebb idő jobban kedvez majd neki. Addig is csak a hétvégi futásoknál, ha volt,  használtam ezt a lábfejet illetve teniszen és kondis edzéseken. Aztán egyre inkább az lett a gyakorlat ,hogy edzeni nem edzek futóedzéseket ,csak jöjjön maga az esemény ott meg lesz, ami lesz alapon csináltam a dolgokat. Erőnlétben jó voltam terep és  kihívásait és a futótechnikát meg zárójelbe tettem erősen.

46480369_970035279860731_2040009895373176832_n.jpg

Aztán következtek a lefutott teljesítmény túrák sorra, eltévedések és társaik extra nagy hőség meleg mindig. Úgy gondoltam ez az idő miatt is következik be. A sebek mindig kialakultak ,volt ,hogy ha nem a térd résznél, hanem a térdhajlatban összegyűlt izzadságom miatt alakult ki vagy így pl. amikor a fél-maratont is túlszárnyaltam megtett távba a Bakonyba az eltévedésemnek köszönhetően.

Ezek után kezdtem el variálni jobban ,hogy textil plusz harisnya bekerüljön e a tokba avagy sem. Csákberénybe már nélküle indultam már el, de két-háromszáz méteren érzetem nem lesz ez így jó. Át is váltottam túrázásra első ellenőrző pontig be a textil és újult erővel végig ment a menet és ott is jó időt produkáltam ,de ismét lettek hám sérüléseim hiába néztem meg mi a helyzet többször, izzadság kiöntés stb..

Ezek a sebek azért is zavaróak, mert egy hét tíz nap mire olyan bőr felület képződik ismét, hogy a sima járás és társai ismét minden probléma nélkül történjenek. A kis sebek extrán tudnak zavarni a befeszülésnél is edzésen mindig a hajóban is. Mikor megindítom a lendületet be kell,hogy feszüljek óhatatlan maximumon kell ,hogy tegyem egész test dolgozik a kenuzás során is.

36733027_1853055788086284_3543147813594464256_n.jpg

Végső elkeseredésem és akkor vált tisztává előttem ,hogy valami nem stimmel sehogyan sem ebben a dologban az volt,amikor szeptemberben  Svájcban a parkban-futásnál teljesen sima terepen 50 perc alatta hat kilométer úgymond könnyed tempós futás körözés után is sebek voltak a végeredmények. Egyértelmű volt már, hogy ez így nincs rendben tovább, se terep nem volt se több óra a képletben, amiket szoktam kapni mindig kritikaként a futások után.

Aztán így jött el a Nemzetihajsza ahol hiába volt hatalmas a táv és a leküzdendő akadályok sora. A sok és változatos igénybevételnek is, valamint enyhébb időnek is köszönhetően első és egyetlen alkalmam volt, amikor komolyabb több órán tartó igénybevétel után bőr és hám problémák  nélkül tudtam le egy  nagyobb megmérettetést sikeresen.

Még az évben volt két esemény, amit semmiképpen nem akartam kihagyni. Az egyik a görög futás, másik a fél-maraton a Bakonyban. Aztán hirtelen ott voltam októberben Görögországban ,hogy csak 13 kilométer, de hatalmas szintkülönbségek ,túra botok velem semmi nyomás maximum végig túrázzuk. Előkészületek ide vagy oda. Ekkor harcoltam le magamat a leges legjobban. Csak ez az egy protézis volt rajtam és velem végig az úton is.

Ebben fedeztem fel a várost sokadszorra, mentem a programokra kosárlabdameccsre stb. Aztán jól működött az esemény során is,de a textil harisnya túl használata miatt is szerintem. Hatalmas vízhólyaggal a csonk végén végeztem be az eseményt. Irdatlan nagyságú volt . Aztán kinyomtam egyből utána másfél két napban menni alig sikerült nem ,hogy haza vergődni, de természetesen megoldottam.

46390644_275840443062915_2257945911885824000_n.jpg

Ezek után nulla futás gyakorlással  vagy edzéssel kanyarodtam rá a fő eseményemre idén futásilag a fél-maratonra a Bakonyban,mindezt természetesen terepen. November nagyon enyhe idő évszakhoz képest. Elhatároztam fene-fenét eszik is valahogyan megcsinálom. Végig nagyon taktikusan küzdöttem magammal és az elemekkel. Minden frissítőnél ellenőriztem a rendszert, igazítás stb., textil használata jól sikerült .Végén már eléggé túrázgatva,és nem futva haladva, de beértem. Voltak sebek minimálisan ismét, de egyáltalán nem érdekeltek már számoltam velük. Nagyon elégedett is voltam magammal és nem zavartak  a sebek, akkor csak örültem annak, hogy sikerrel teljesítettem a dolgot. Részletesen leírom majd ezt a futást egy beszámolóban, voltak még események rendesen, de még nem vitt rá a lélek ennek feldolgozására írásban.

Végül arra jutottam magamban november körül, hogy teljesen elhagyom a felkészülési programomból ,vagy alapozásból a futást és nem erőltetem, sem edzésen sem úgymond alkalmakkor eseményeken vagy versenyeken sem,amíg  nem lesz valami megoldás. Ezért is került jobban számomra az úszás és hetente sokat is dolgozok rajta rendszeresen minél jobb legyek abban, úgymond a futást is helyettesítve lehessen egy napon olyan edzés minőségben dolgoznom az úszásban is ez a cél.

Majd ahogyan teltek a hónapok nem volt lehetőségem a lábfejen, tokon, bármin is állítani vagy ezen ügyködni Szegedről meg főleg nehezen kivitelezhető ez a mutatvány Győrbe vagy a fővárosba egy ilyen találkozót leszervezni. Így a téli vizsga időszak zárultával februárban próbáltam utána járni annak, hogyan mi is tehető és ,hogyan orvosolhatóak ezen problémák a használatban. Tok igazítására kerül sor a jövőben. Addig is a régi módszerrel a vákuumos rendszerben csak kicserélve használom a láb-fejeket, amikor kondizok vagy teniszen vagyok. Legjobbakban és pozitív változásokban bízva ,majd ismét jelentkezem remélhetőleg a futásokról és egyéb kalandokról is beszámolva!

 

 

 

 

 

 

2019.5.hét

KalózTeknős-edzésnapló

Hétfő: Kondiban. Mellhez húzás kétszer húsz db majd kétszer egy perc sí-ergó ez van négy körbe. után ugyanez a mutatvány van mellhez- húzással is. Végén hatszor egy perc sí-ergó,ami nem a levezető ha így leírva még olyannak is tűnik.

Kedd: Ergóban folytatom a hetet. Hat perc bemelegítés majd három darab egy perc következik fokozóból. A fő részben nyolc darab négy percet csinálunk. Az első,második és harmadik perc elején húsz másodperc maxon toljuk utána iramot csinálunk. Ezt pörgetjük végig. A levezetésben öt perc egyenletes.

Este úszáson. Bemelegítek mellen. Aztán  gyors láb több rávezető és nem annyira jól sikerült körökkel ez nem akar annyira összeállni. Küzdős. aztán sorra vesszük a többi dolgot hát és csak menjen a gyors ahogy tudjuk és ennyi volt mára.

fiona-smallwood-1221402-unsplash.jpg

Szerda:Teniszen kispálya van bemelegítésnek aztán még kicsit még nagyobbítjuk a pályát. sorra vesszük az ütéseket fonák tenyeres, ami máma különlegesebb ,hogy nem a futós lábba vagyok. Most nem tudtam azzal jönni, így extra mód óvatosabban csináljuk. Több rögzített helyzet kevesebb futás.

Ergóval folytatom. Nyolc perc egyenletes van soron bemelegítésnek. A fő részben háromszor nyolc perc. Első nyolc percben 40 mp gyors 20 mp lassabb. Második körben ugyanez fél-fél perccel következik. Utolsó nyolc percben pedig  20 mp gyorsabból 40 mp a lassabból. Végén hat perc levezetés következik az egyenletesből.

Csütörtök:Ismét ergó következik. Hat perc bemelegítés egyenletessel Ezután másfél percek következnek mindegyik 30 mp más erősségen és százalékon történik utána minimális szünet. ebből  van tíz kör. Végére eléggé megvisel,ki-csekollásnak egy kis levezető egyenletessel pár perc.

Esti úszás. Szokásos mellel melegítgetek. Aztán jobban rámegyünk most a mellre hypoxiás és sprint feladatok jönnek benne. Aztán jön a gyors és hát is, finoman csak kisebb technikai dolgok. főleg a lábon hangsúly továbbra is. Végén levezetek.

Péntek: Kondiba szólít a kötelesség. Hat darab feladat csupán Fekve nyomás, mellhez húzás ,csigás gépen evezés, újra fekve nyomás és mellhez húzás, végül egy csigás lehúzás. Ezekből csinálok hat kört 15 ismétléssel. Jó is legyen a súly ,de pörögjön, ne az legyen ,hogy semmi ellenállásba nem ütközöm.

Hétvégén pihentem.

 

2019.4.hét

KalózTeknős-edzésnapló

Hétfő: Kondival kezdem a hetemet. Fekve-nyomás kétszer húsz ismétlés aztán kétszer egy perc sí-ergó ez van négy körbe, majd ugyanez mellhez-húzással szintén hasonló ismétlés számokkal és sí-ergóval kombinálva. Végén hatszor egy perc kis szünetekkel a vége a mai mutatványnak.

Kedd: Ergóban folytatom a hetet. Nekiállunk a technikámon javítani jobban érezzem meg mi lenn a feladatom. Különböző rávezető feladatokat kapok. Nem nagyon kerültem közelebb. Maga az érdemi része 5 perc bemelegítés után háromszor nyolc percek következnek köztük rövid szünetekkel. Első körben 40 mp gyors 20 mp lassabb és ez ismétlődik nyolc percig. Második körben 30 mp gyors 30 mp lassabb és ez váltakozik nyolc percig. Végül 20 mp gyorsabb és 40 mp lassabb váltakozik.

Esti úszáson. Bemelegítés után főleg gyorson van a hangsúly, de kerül bele egy kis minimális hát is. Én magam részéről egyre jobbnak érzem, igaz lábtempó az szinte semmi.

jesper-aggergaard-539134-unsplash.jpg

Szerda: Megint a kondiba hív a kötelesség öt-hat különböző gyakorlat (főbbek)közepesen nagy súlyokkal nem nagy ismétlés számba 6 körben dolgozok egyénileg.

Teniszen rövid kispályázást követően. Átvesszük a két alap ütést majd pedig hálónál könnyű labdák gyakorlása van soron amit kifejezetten élvezek. Végül szerva fogadás először a palettán , ahogyan emlékszem, ez már trükkösebb és sokkalta több figyelmet igényel, hogy egyáltalán tudja az ember visszaadni a labdákat amiket kap.

Csütörtök: Ergózás következik. Öt perc egyenletes bemelegítést követően jön még háromszor egy perc fokozó. Aztán tizenhárom perc folyamatosan fél perc 70-80%-on aztán fél perc  90-100%-on, ez eléggé igénybe vesz, aztán ez a tizenhárom perc még egyszer. Legvégén öt perc levezetővel zárok.

Esti úszáson először mellen melegítek. Utána gyors hát felváltva. Majd mindkettőből külön kitérünk a hiányzó lábtempókra és szeretném javítani hol jobban sikerül ez hol kevésbé. Elég melós ez a lábtempó. Végén levezetek.

Péntek: Kondi következik. Fekve nyomás, mellhez húzás ,evezés csigás gépen,ismét mellhez húzás és fekve nyomás majd pedig húzódzkodás ez egy teljes kör . Ebből csinálok nyolc kört mindenhol 12 darab az ismétlések száma. Lényeg , hogy akkora súly legyen ,hogy jól tudjak haladni, meg tudjam csinálni végig dinamikusan kevés szünettel,jól haladva is.

Hétvégén pihentem.

Farkasvölgyi hajtás 5,5 km -Tatabánya,2019.03.03.

avagy utolsókból lesznek az elsők

Ismét a Farkasvölgyi hajtás és Tatabánya volt a cél számunkra Sanyival vasárnap délelőtt . Idén az idő nem hó és jég formájában köszöntött minket ez már biztatóbb volt. Ezért azon tanakodtunk oda-úton ,hogy maximum mennyire lehet sáros és kihívásokkal teli a terep ilyenkor.

Mind a ketten nem igen futottunk mostanában .Sanyi sérülés után inkább pihent egy kicsit azóta visszaállt már a futásokra. Én pedig Bakony fél-maraton( 2018-november) óta nem erőltettem a futást egyáltalán ,hogy mi ennek az oka arról részletesen lesz egy külön poszt jövő héten, amit már megírtam ,de gyorsan gondoltam ,most a friss élmény és arról a beszámoló érdekesebb lehet mindenkinek.

54279580_1593331140769807_7388785745734926336_o.jpg

Furán vártuk mind a ketten tehát ,hogy ismét terepen futhassunk egy esemény során,aminek a helyszínét bár ismertük, most más arcát mutatta nekünk a természet. Győrbe találkoztunk és robogtunk a kocsival ketten jó hangulatú beszélgetéssel tel az oda-utunk. különösebb célunk nem volt megfogalmazva ,mire számítunk. Egy volt a lényeg egy pozitív élménnyel gazdagítsuk a futás számát ezzel az eseménnyel.

Gyorsan megérkeztünk beneveztünk helyszínen még kicsit öltözködtünk közös fotó szokásos, vissza rajt-cél zónához. Visszafogottan melegítgetünk a többiekkel, nézzük közbe más táv és gyerekek rajtjait. Aztán eljön a 10:20- perc és elrajtol az 55 km-es és a 11 km-es táv is egyszerre. Jobb a békesség alapon ,most csak a rövidebb távot vállaltuk mind a ketten a tavalyi 11km és két körhöz képest.

Viccesen megjegyeztem Sanyinak oda-úton ,hogy akkor cél a dobogó végig az élen és a célban találkozunk. Én most nem azzal rendszerrel futok ,mint ezt megelőzően. Újra régi DVS,tehát dinamikus vákuum rendszer alatt csak kicserélem a lábfejet a lábtokja alatt pár csavar ki és be csavarásával. De erről részletesen a jövő heti posztban írok úgyis. Röviden úgy futottam ismét a challengerre(futó,aktív-sport) lábfejjel mint 2018 április 7 előtt is.

53341325_1593330934103161_71426972579790848_o.jpg

Elrajtolunk. Gyorsan hagyom a mezőnyt ,hogy haladjanak el előttem egyből miközben egy kis kaptatóval kezd a tisztásról kivezető szakasz után,aztán kis erdei utakon haladunk tova majd egy gyors kanyar váltás jobbra és kezdődik az emelkedő.

53600204_1593329804103274_3371392737147355136_n.jpg

Innentől több domb és levelekkel borított vastag aljnövényzetes út keresés következett. Kezdett kicsit ereszkedtünk  terepileg és kiértünk ismét egy jó kis futható erdei útra,hol sikerült az én órám szerint egy hatszáz méter pluszt beletenni. Mikor majdnem megérkeztem a célba fordultam meg a hölggyel, akivel közösen haladtunk idáig. Aztán újra meg lett az út. Sunyin növekszik folyamatosan a terep magasságot illetően,és az eltévedés is eléggé kedvem vette, nem mintha nem lenne jól ki szalagozva. Aztán még följebb és beljebb kerülünk az erdőbe. Aztán néhány meredek ereszkedés és újabb dombok ismét neki eredek a futásnak is az aktívabb túrázásból aztán megint fölfele egy picit és megérkeztünk a völgybe.

Most nincsen hó vagy porhó de van helyette aljnövényzet és lehullott levelek amik nehezítik a kis sziklák vagy nagyobbak elkerülését. Ne ,hogy belerúgjak vagy csúszkáljak rajtuk jobban ezért sokkal jobban próbálok rájuk figyelni és koncentrálni. Aztán ismét felfelé kaptatók és jön egy fordító és tudom ,hogy a legmagasabb ponton vagyok,innen már „csak” le kell jutni. Akkor nyomjuk is meg neki. Egyre jobban gyorsulok középen az erdei út vájatban haladok.

53465069_1593330067436581_3042191826145509376_o.jpg

Aztán egyre jobban érek ki az erdőből utolsó ellenőrzőpont is letudva. Most kell nagyon figyelni itt estem tavaly mindkét körben többször is. Kiér az út az erdőből mezők mellet lehet hasítani neki lefelé igaz én ezt is csak módjával teszem még jobban próbálok figyelni  esést elkerülendően. Még egy pár domb felfelé újabb lefelé meredek szakaszok és kicsit erdő széle aztán jöhet a célba érkezés. Idő nem igazán érdekel azért jó lett volna egy órán belül lenni így hatvanhárom perc környékén vagyok.

Leadom chipet. Frissítek és Sanyival beszélgetünk. Azért álldogálni hideg van mennénk már. Hozza szendvicseit. Eredményhirdetés következik. Tömöm a fejem éppen, amikor mondják kapok egy külön díjat, gyors nyelés, rendezem magam mosolygás, átveszem.

53012133_1370155393127039_884999202709438464_o.jpg

Folytatom tovább az evést ismét szólítanak!Az  5,5 táv 35 és 50 közti korosztályába harmadik vagyok,szendvics fele megy megint a melegítő zsebébe. Ráadásul Sanyi a második. Királyság! Mi természetesen egyik klubhoz sem tartozunk terepfutásilag. Úgyhogy extrán nagyokat kacagunk hazafelé a dolgokon. Nagyon köszönöm a különdíjat is, bár nem a külön elismerésekért csinálom a terepfutást, de jól esik. Nekem már az is nagyszerű dolog , hogy futhatok másokkal terepen és elfogadnak teljes mértékben bárhova is megyek. Külön köszönet  a szervezőknek remek élmény volt!  Jövőre biztosan ismét jövünk!

53695329_1593331587436429_2960231416207507456_o.jpg

 

 

 

 

süti beállítások módosítása