Mindent szétvető kíváncsisággal vártam már, hogy végre újra futhassak közel három hétig parkoló pályán voltam ezen a téren. Az egészség mindenek előtt című bejegyzésben ezt már megírtam megsérült a bal lábam. Mi több a csonkomat is összevertem ezt követően, ami zúzódásilag bedagadt. A héten szerdán szerencsére már teniszen semmi problémát nem tapasztaltam egyik lábamnál sem a mozgást illetően.
Ismételten hangsúlyozom, számomra ez nem kötelesség, nem elvárás, én ezt évezem csinálni. Nekem a terepfutás egy plusz jó dolog, amit szeretek minden nehézségével és extremitásával együtt gyakorolni. Ha nem tudom folytatni csinálok helyette majd mást, vagy kitalálok mást. Nem identitást meghatározó számomra a futás, a terepfutás, nem is ez a fő profilom még sportágilag sem, soha nem is lesz az. Lelkes hétvégi hobbistának tekintem magam ebben a sportban. Ezért is a sérülések miatt is a legkisebb távot, azaz az öt kilométert választottam visszatérésnek.
Szombaton reggel tőlem indulunk Sanyi autójával, irány a Bakony és Lókút. Már teljesen beöltöztem, futóláb fenn, új cipő szintén, egyéb felszerelések mind megvannak. Szokásos jókedvű beszélgetéssel telik az utunk, amikor elkezd a szürkeség esőre váltani. Kedvünket ez cseppet sem lohasztja le, elviccelődünk a saras történetiken. Lényeg nagyon várnánk már futásilag is a jobb időt, talán majd jövő héttől.
Megérkezünk a településre alig szemerkél már az eső. Belépünk a volt kocsma klubhelyiségbe felvesszük a csipeket, melegítünk, csinálunk pár képet, ismerősökkel beszélgetünk jókedvűen, miközben „ráhívják” a rendőröket a rendezvényre (?!) , végül úgy 4-5 tucatnyian rajtolunk el három különböző távon egyszerre tizenegy órakor.
Egyből kapató köves kavicsos terepen extra figyelemmel kezdek neki, hajrá! Kiérünk fel egy magasabb pontra ahol kezdődik a kacskaringó a természet már nagyon szép mély változatos zöld színekben pompázik, virágokat is látni, a körtefa virágzás még várat magára, de egyértelműen látszik jön a jobb idő most ezen csodás színek és tónusok a szürkés felhős szomorkás háttérrel élvezzük miközben futunk rendületlenül.
Nagyon jól haladok semmi problémám nincs első kilométer pipa. Az út nyomvonala nem elég széles nekem így felemásan futok hol a nyomvonalban, hol középen a magas fűben kockáztatva a gallyak kövek megbújását benne ide oda cikázok. Előttem egy hölgy bukik hirtelen, felkel fut tovább, nem véletlen a fokozott figyelem. Van egy útbaigazító tábla, extra fókusszal figyelek a jelzésekre - a „legendás” pilisi eltévedésemből okulva - miközben a lábam elé is mindig figyelnem kell. Jó úton vagyok ezen felbuzdulva csinálok egy képet a tájról, ami mindig magával ragad bármikor is járok erre.
Ekkor találkozom Ritával, akivel együtt csináltuk a karácsonyi bakonyi versenyt is majdnem végig. Mondom ez az 5km-es táv,nem a 10-es,de nem zavarja futunk tovább. Beszélgetünk ki, hogy mikor sérült le, mik a céljai, közben ütemesen haladunk előre. Mások is túlfutják a jelzéseket, jönnek visszafelé, egy erdőkerítés mellett nehezebben lehet felfelé haladni, van egy kellemetlen rossz lépésem is közben, sebaj.
Kiérünk egy mezős dombosabb vidékre itt kéne látnunk a körtefavirágzást gondoljuk, majd mosolyogva szaladunk tova, míg elérjük a település szélét a kezdeti kapató itt lejtős befutóvá változik. Rita unokájával fut be. Én kicsit próbálom megnyomni a végét fokozottan figyelve a kövekre össze is jön egy jó kis sprint. Az idő 43 perc, de ez másodlagos, lényeg a teljesítés, jó volt minden,ahogy szuperált és újra futottam.
Gulyásleves és a medvehagymás magvas pogácsa (Rita sütötte) a „jutalmam”, mint minden teljesítőnek. Jön a díjátadás a távomon két darab férfi indulóból „elhozom” a második helyet, kapok érte egy üveg narancsos lekvárt különdíjul. Örülök nagyon! A kettlebellről ismert edzőtársak és társaik is folyamatosan érkeznek be a 10 kilométeres távról nagyon szép időket futottak, majdnem mind dobogón végeznek.
A hangulat továbbra is családias nagyon, beszélgetünk fotózkodunk, én meg várom Sanyit, hogy beérjen a 20 kilométeréről. Személyes nagy kedvencem az anyuka és két kisfia akikkel már a pilisben is futottam közösen egyszer. Közben Zsolttal beszélgetünk a kenuról. Ő is a kenu-művek növendéke volt egykoron. Róla azt kell még tudni, hogy edzésről és edzésre is futva érkezik, az intenzív gyakorlatok végzése során nem kis súlyokkal dolgozva neki maximum szolidan gyöngyözik a homloka, míg mások levegőért kapkodnak. Futásban is nagyon jó, ha nem utánozna és tévedne el. Igazi mindent vivő sportember példakép számomra.
Sanyi is megérkezik, az idővel elégedett, eszi a levest én meg pusztítom az elém került doboznyi csokis-sütit. Na, ezt gyorsan abba kell hagynom, amíg még van, indulunk is haza. Máskor is jönni fogunk, tervezgetjük a következő eseményeket miközben békésen haza gurulunk. Mindent összegezve nagyon jó hangulatú és egy élménydús eseményen sikerült visszatérni a terepfutáshoz.
