KalózTeknős kalandok

KalózTeknős kalandok

A Teknős érmei- második rész

2018-as év érmei

2018. december 30. - PirateTurtle

2018-ban az első megmérettetés Budapesten ért szintén egy óriás rendezvény keretin belül. Szuper szervezés, bár morgolódtam a pipiskedő népeknél egy-egy tócsánál ahogy feltorlódtak és nyolc kilenc kilométer körül nagyon elegem volt. Mégis nagyon jó kis eseményen kaptunk egy pingvines érmet és…

Tovább

A Teknős érmei- első rész

2017-es év érmei

Nem csak 2017-ben mindenkori érmeim között is kiemelt helyen szerepel a Hydra-i terepfutásos. Amit a kis görög szigeten elsőre lett megszerezve. Nem csak a körítés miatt is és elsősége miatt is különleges számomra, hanem a tervezője az az Elena Votsi -aki az athéni 2004-es olimpiai játékok érmeit is…

Tovább

2018.50.hét

KalózTeknős-edzésnapló

Hétfő: Úgy kezdem ,hogy lekésem az első edzést. Vonat miatt ilyenkor nincs mit tenni, de nagyon nehezen viselem az ilyeneket el. Szerencsére nem marad ilyen sem az egész napom ,sem a hét sem. Kedd: Ergózáson hat perc bemelegítés után háromszor egy perc fokozó a bevezető rész. Ezt követően hat darab…

Tovább

2018.49.hét

KalózTeknős-edzésnapló

Hétfő:  Egy egyéni kondival indítom a hetet. Kilenc gyakorlat van benne minden mi jó, 10 teljes kört csinálok belőle nem bonyolítom nagyon túl. Végére még társaságom is lesz. Kedd: Gyakorlatokat illetően más de jellegében megegyező kondizás került kivitelezésre. Említésre méltó nem történt. Nehéz…

Tovább

2018.48.hét

KalózTeknős-edzésnapló

Hétfő: Hat perc bemelegítés után háromszor egy perc fokozót csinálok az ergón. majd következik a négyszer egy perc maxon és ebből három sorozat közte négy perc átmosó egyenletesek. Az első kör negyedik egy percébe elszakítom a kötelet, amivel a lapát rögzítve van a géphez. Gyors technikai szünet,…

Tovább

Immitos Epic Trail 12km-2018.10.28. Athén

Legelső nagy élményem külföldön és terepfutásban is a görög Hydra szigetén teljesített első táv volt. ami nagy lendületet adott a terepfutás és hasonló rendezvények látogatása valamint határaim feszegetésében egyaránt. Ezek után nem volt kérdés bennem , ha ismét lesz lehetőségem Görög földön futni…

Tovább

2018.47.hét

KalózTeknős-edzésnapló

Hétfő: Először kondizok nagyon rég óta ismét. Az ,hogy egyedül vagyok minden az enyém különösen feldob. Végre csinálok mellhez-húzást és minden mi jót kilenc gyakorlat nem tudom hány sorozat fér bele. Nem nagy súlyokkal, kezdettnek jónak tűnt. Kedd:Ismét egyedül támadok a kondiban egy hasonló nap…

Tovább
süti beállítások módosítása