KalózTeknős kalandok

KalózTeknős kalandok

2018.48.hét

KalózTeknős-edzésnapló

2018. december 16. - PirateTurtle

Hétfő: Hat perc bemelegítés után háromszor egy perc fokozót csinálok az ergón. majd következik a négyszer egy perc maxon és ebből három sorozat közte négy perc átmosó egyenletesek. Az első kör negyedik egy percébe elszakítom a kötelet, amivel a lapát rögzítve van a géphez. Gyors technikai szünet, tiszta Forma 1,viszonylag hipp-hopp meg is van. Aztán folytatom végül az utolsó körben is elszakítom másodszorra is. Újra kötés. Gyorsan levezetek és vége is.

Kedd: Szokásos hat perc után három egy perces fokozó. Aztán három perc gyors három perc lassúval váltakozik mindez hatszor és levezetek, ma nem szakítok kötelet.

Este úszáson egyre jobb technikai kivitelezését gyakorlom a gyors úszásban főleg . De mindegyik úszásnem sorra kerül. A csúsztatott ütemezésű kivitelezésben már tűrhetően megy a folyamatos kar nem igazán, mindig szétesik valahol.

humphrey-muleba-1119285-unsplash.jpg

Szerda: Hat perc bemelegítés után négy percben, de három fokozatban melegítgetek még be az egón. Aztán nyolcszor 30 mp gyors lesz három körben. Mindig pakolom neki rendesen. Edzői gárda lélegzet visszafojtva nézi mit alkotok egész edzésen. Nem a lenyűgöző technikám miatt, hanem meddig bírja még a kötél és szakítom el ismét vajon. Végül nem sikerül elszakítanom a hat perc levezetésben sem.

Délután Norbival kenjük a teniszt. Jól be vagyok állva, felsőtestileg. Úgyhogy jól is jön egy kis más formájú mozgás. Szokásos formák, tenyeres , fonák egyenes kereszt felváltva végén mehetnek a szervák is.

Csütörtök: Kondim lenne, de mivel tél van valami nátha kor kijött rajtam, így mivel nem bírok levegőt venni orromon normálisan inkább nem erőltettem a témát, egészen jövő hét hétfőig. Jobb a békesség alapon.

Azért este még elmegyek egyet úszni. Gyakoroljuk a hypoxiás részeket egy levegővel mennyi megy ,hogy jutok tovább. Aztán úgymond sprint mellen több tempó sokadszorra veszek csak levegőt mellen és így repesztgetek, aztán sorra kerül a többi úszás nem is annak és rendje módja szerint.

Péntektől vasárnapig tényleg pihentem. Nincs is semmi bajom azóta. Lakótársaim azóta is doboznyi gyógyszerek mögül bújnak elő,ha találkozunk az albérletben.

A bejegyzés trackback címe:

https://pirateturtle.blog.hu/api/trackback/id/tr314491112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása