KalózTeknős kalandok

KalózTeknős kalandok

2019.9.hét

KalózTeknős-edzésnapló

2019. április 03. - PirateTurtle

Hétfő: Ismét ergóval nyitjuk a hetet. Tizennégy , tizenkét majd tíz és nyolc perc egyenletes evezések vannak soron. Semmi érdekes vagy nehezítés nincs benn, részemről nagyon várom már ,hogy vízen lehessünk.

Kedd: Végre a kedvező időnek és körülményeknek köszönhetően lehetett vízre szállni először az idényben nekünk is Katával együtt. Minden remek volt, persze szél nyomja neki, én meg szenvedek a fordulásnál. Utána haladunk együttesen,ő megáll ,frissít stb., ilyenkor én megyek ismét előbbre ,váltogatjuk egymást aztán megfordulunk. Kezdetnek nagyon jó volt. Végre!

Este úszáson sorra vesszük a dolgokat. Először vegyesen bemelegítgetek gyors és mellel. Majd próbálom a pillangó hullám-mozgás sorát testileg kivitelezni rávezetősen. Küzdős az biztos. Utána próbálom még jobban bele tenni a gyors lábtempómat javítani hatékonyabbra. Aztán ugyanez következik a háttal is, ahol sokkal nehezebben megy mindez a láb szekciónál. Így lesz vége mai adagnak.

Szerda: Ismét vízen! Kicsit előbb érkeztem, türelmetlen vagyok,és már megyek is egyedül neki a  kilométer-gyűjtéseknek. Az idő eléggé szeles azért elmegyek a kitűzött célig próbálok védettebb helyeket keresni de semmi esélyem nem volt erre.

53347541_2158553944226380_6712151882048995328_n.jpg

Teniszen rövid kispályás bemelegítés után és pár teljes pályás labdamenet követ. Ezek után vesszük sorra a két ütés fajtát külön-külön. Majd alapvonalon három helyen kapom a tenyerest aztán vissza ugyanazon állomásokon a fonákok,mindegyiket a jó oldalra próbálom visszajuttatni. Ezt követően röpték majd leütések következnek. Egy sor szerva a végén pedig egy fél kosár felváltva fonák tenyeres gyors egymás utánba ezzel zárul mára a tenisz.

Csütörtök: Egyedül megyek neki két kajakos társaságában az újabb kilométerek gyűjtögetésének. Vízen vagyok pikk-pakk többiek elhúztak én meg iparkodok egymagam amint látom jönnek vissza én is így teszek,eléggé cibál a szél ismét rendületlenül, na de ez egy ilyen időszak.

Úszáson felváltva melegítgetek gyors  és mell. Aztán nézzük a pillangót már kifele is próbálom csapatni a kezeimet plusz levegő vétel meg delfin és hullám mozgások  így minden. Utána hát van soron a jobb technika és kivitelezés a  kar tempónál. Legvégén kis jobb és hatékonyabb vízsöpréses csúsztatott könnyedebb kartempó gyakorlás levegő vétel is legyen gördülékenyebb és hatékonyabb mindez lassan, lassabban.

Péntek:Vízre szállok ismét együtt az egyetemista kajakos srácokkal ilyen ez a „business”, összefújja a szél a…. És jelen estben tényleg nagy a szél, menekülőre vagy legalábbis bújócskára próbáljuk fogni a dolgot. Elmegyek utánuk a Maroson felfelé,ez jól működik nem dobál annyira a szél és nem is cibál meg. Visszafelé ,szörnyen küzdős a tiszai szakaszon,de akkor már örülök ,hogy befejezem, lényeg ma is kint voltunk tettünk a puttonyba kiliket,akármilyen is volt az időjárás.

Szombat: Pihenés krió-szauna, masszázs és egyéb testnek való finomságok.

Vasárnap: Tatabányán farkas-völgyi terepfutással próbálkoztam erről részletes beszámoló már volt is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pirateturtle.blog.hu/api/trackback/id/tr2414737117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása