KalózTeknős kalandok

KalózTeknős kalandok

A Teknős érmei- első rész

2017-es év érmei

2018. december 28. - PirateTurtle

Nem csak 2017-ben mindenkori érmeim között is kiemelt helyen szerepel a Hydra-i terepfutásos. Amit a kis görög szigeten elsőre lett megszerezve. Nem csak a körítés miatt is és elsősége miatt is különleges számomra, hanem a tervezője az az Elena Votsi -aki az athéni 2004-es olimpiai játékok érmeit is tervezte- és szépsége miatt is. Első érmem a sorban, külön helye van a falamon.Erről az eseményről a részletes  beszámolóm:https://pirateturtle.blog.hu/2018/04/06/elso_futolepesek_482

49213021_1170694633097547_7438507821911506944_n.jpg

Ezután jó sokáig nem volt nagyon futás sem. Inkább teniszeztem és bicikliztem. Aztán 2017 szeptember első hétvégéjén két nap alatt megcsináltam a Balatont körbe, csak , hogy úgy jól essen, mindezt bicóval.

Aztán rá egy hétre ott voltam életem első  akadályversenyén a Running Warriors-on a kamaraerdőben. Ennek történetét még nem írtam meg. Igazi Predator munka volt, plusz ott ismertem meg Sanyit is a futam után.(második érem képen, balról jobbra)

Rá pár hétre következett a BakonyRun. Nagyon nagy kihívás volt, utána egy napra rá a verseny után tönkre is ment a protézisem, nem bírta a tempóm. Erről se írtam még meg a részletes beszámolóm, pedig lenne miről…(harmadik érem képen)

Utána rá egy két hétre volt az első Nemzetihajsza  hét kilométer pluszos kategóriában neveztem be. Nagyon-nagyon jó volt, hiába a sok kihívás, másik protézis, érzelmi kihívások. Valamint ez egy nagy érzelmi hullámvasút is volt egyben, de jókor szálltam ki. Utána jött is a cikk rólam első megjelenésként ezúton is köszönet érte az OCR magazinnak. (ötödik érem képen, itt tévedtem kronológiai sorrend képen nem sikerült)

a cikk:

https://ocrmagazin.blog.hu/2017/11/26/_en_is_ugyanugy_allok_hozza_hogy_teljesiteni_akarom_a_leheto_legjobbat_kihozni_a_korulmenyekbol_es_h

Aztán lett egy Challenger futó lábas protézisem. Első kipróbálása után rá két hétre már Veszprémben egy laza 10km-es terepfutáson álltam rajthoz Sanyival Márton-napkor. Megcsináltuk első ilyet a terepfutás témában!(negyedik érem)

49156250_2367881986766428_4910216576558432256_n.jpg

 

Nyolc kilométer Dobogókőn novemberben! Az egyik legnagyobb élményem ebben az évben. Hegyi futóverseny. Dugóka meg minden, először használtam ilyet élesben, mint a profik. Hatalmasan jó hangulatú és élvezetes esemény volt, pedig szinte a táv 80%-ban egyedül küzdöttem a terep kihívásaival. Ez a legkisebb érem, mind  közül, mégis nagyon közel áll a szívemhez.(legkisebb érem!)

Utána következett az első ilyen nagyon profin szervezett versenyem a Balatonnál, Siófok félig sötétben hét darab km!Iszonyatosan sokan voltak,de így legalább volt mezőny és kedvemre előzgethettem. Végére elborult az agyam mentem, mint egy hülye-gyerek, amikor már volt közvilágítás is a befutó szakasz végén. Az aszfalt nem lesz a barátom, bár a gyorsulás rajta nagy élvezet volt. Elvakítva az élvezet be is vésettem időmet is az érembe. (Balaton-os érem)

Aztán jött egy olyan „kihívás” ami nagyon-nagyon megfogott. Hóban, hóvihar után akadályverseny! Két sípályán oda-vissza,  le-fel. „Kékes én így,(is) szeretlek?!”,ha összekötött kézzel gázolok lefelé a  havas-hegyről, ja nem…annyira őszintén. Itt volt velem először olyan, hogy villogott a bef@sás jelzőm erősen mikor a jeges negatív falakon próbáltam keresztül mászni, persze sikerrel. 

Pedig  sok pozitív élmény is ért kötélmászás,nyilazás először sikerültek élesben. Közben szanaszét fagytam, vagy százszor, futni semmit nem bírtam a hóba. De most már örök emlék a hun-mikulás süveges érem is, bár többet nem  hiszem ,hogy vállalnám.(utolsó előtti érem)

Aztán lezárásaként volt még egy bakonyi kalandos futás a sárban-hóban a bakonyi karácsony eseményen. Inkább sárban. Nagyon küzdős kicsit erőltetett tíz kilométer volt. Máskor a jó hangulattal és attitűddel szárnyakat adtunk magunknak és egymásnak is Sanyival. Itt akkor a mindenen morgás többször eltévedés nagyon szenvedés maradt meg bennem, nem a Bakony szeretete. Azért sikeresen célba értünk ismerkedtünk más futókkal és nekem első Hites Viktor által szervezett eseményem volt. Nagyon tetszett már akkor is a lebonyolítás és hangulata rendszere.(utolsó érem)

Ennyit sikerült összeiparkodni 2017-ben, ami ahhoz képest, hogy szeptemberben kezdtem addig, csak egy eseményem volt áprilisban nem is olyan rossz, szerintem. Itt még nem nagyon tudtam, hogy futás, terepfutás, akadályfutás, hogy fognak elválni a hétvégi hobbi időszakokban.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pirateturtle.blog.hu/api/trackback/id/tr4314519564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása