KalózTeknős kalandok

KalózTeknős kalandok

A Teknős érmei- második rész

2018-as év érmei

2018. december 30. - PirateTurtle

2018-ban az első megmérettetés Budapesten ért szintén egy óriás rendezvény keretin belül. Szuper szervezés, bár morgolódtam a pipiskedő népeknél egy-egy tócsánál ahogy feltorlódtak és nyolc kilenc kilométer körül nagyon elegem volt. Mégis nagyon jó kis eseményen kaptunk egy pingvines érmet és vésettük is be Sanyival egyből a 65 percet 10 kilire. Gyors voltam viszonylag az aszfalton.(első érem,balról jobbra)

49203451_284007392467736_1384204003142795264_n.jpg

Wintertrail volt második a sorban. Sok sár kihívás terepben, kicsit szenvedős volt részemről, de valahogyan letudtuk ezt is. Utána kaptuk meghívást a nyári versenyükre örömmel fogadtuk Sanyival mindezt. (második érem)

Farkasvölgyi hajtás Tatabányánál teljesen havas táj 10-11km hóban gázolva két kör. Minden jól ment végén estem többet elhagytam időmérőm így lecsúsztam arról ,hogy kategóriámba dobogón kép készülne,épp sikerrel kerestem az időmérőt. Sanyival és André-val voltunk itt. André-val még meglehetett volna a  közös dobogós kép is, ő rajta volt…

49599781_578668629252645_5510995940497948672_n.jpg

Közben még volt egy sikertelen próbálkozásom Balboa körre. Valamint egy sikeres havas saras Hűvösvölgyi  esemény a Wadkanz  csapatának szervezésében. Azóta megszűnt versenysorozatban  is jó volt versenyezni külön öröm volt régi edzőtársakkal való nem várt találkozás és Matyi támogató „díszkísérete” végig a futás alatt.(harmadik érem)

Márciusban a pilisben eső,sár sár és még több sár! Eltévedés és hatalmas nagy küzdés részemről, visszagondolva nem is tudom ,hogy nem mondtam be az unalmast valahogyan szó szerint seggen is csúszva de beértem a több mint fél-maratonos távon igaz nem időn belül. Ezúton is köszönet Kimmel Péternek és  a meghívásnak, így is óriási élmény volt nekünk!(negyedik érem)

Rá csupán pár napra Futottuk a vértes-kozmai rock and roll futást téli táj és hó,a az erdős szerviz úton. Végül is jókedvben, de sikerült végére meg a sok esemény közelsége pár napja volt csak a vörös-villám előtte kicsit leharcoltam magam lábilag.(ötödik érem)

Pilis-Trial-ről nincs érem,de szintén nagyon jó élmény volt a már-már tavaszias napsütésben futni. Új embereket megismerni, beérkezve a célba egyből mondani valami okosat a mikrofonba miközben próbálnám rendezni a légzésemet, szintén nagyon szuper élmény volt.

48960168_330757124189778_3247984406744268800_n.jpg

Parlamenti választások előtti nap voltunk Lókúton egy kicsit kihagytam ekkor,nem volt jó sehogyan sem a rendszer. Egy laza öt kilométeren sikerült képzeltbeli dobogón végezni férfiaknál részemről ( volt 2-3 induló összesen ezen a távon, aki férfi volt).(hatodik érem)

Győrújbaráton végül az utolsó alkalom volt ,hogy a dinamikus vákum rendszerrel fussak. Után egy új felfüggesztést kaptam a protézishez. Nagyon szenvedtem jó idő és kisebesedés lett a vége. Ezt leszámítva itt is remekül éreztem magam természetesen.

Ezután majd három hónapig nem volt szaladgálás. Közben elindult a para-kenu versenyek sora is. Öt verseny négy érem az átlagom. Az ötödiken is lett volna érem, de nem voltam ott az átadón. Egyértelműen a legjobban a magyar bajnoki cím valamint a maratoni ezüst amit Győrben sikerült össze lapátolni a kedvenceim,de ezen érmek külön helyen vannak helyileg is megítélésében is . Részletesen mindegyik versenyről van úgy is beszámolóm külön-külön is.

49261861_213005122977135_8440073300322811904_n.jpg

Júliusban egy nappal a születésnapom előtt tértem vissza pilisben a futáshoz. A Pliis Mountain Trail meghívásnak tettem eleget +8-as kilométerben. Kezdetnek nem volt olyan rossz ,bár egyből sebesedés. Jó hangulat és kiváló szervezés ezúton is köszönet a meghívásért Bakonyi Andrásnak és a szervezőknek is. Csak így tovább! (hetedik érem)

A nyáron még részt vettem egy pár teljesítménytúrán futva. Többek között Porván ahol ismét sikerült az eltévedés után a fél-maratoni táv fölé kerülni. Valamint Csákberényen egy sikeres és még egy helyszínen egy sikertelen futás a teljesítménytúrák sora, futva.

49043002_2059186454172183_5614749955093692416_n.jpg

Szeptember elején Svájcban részt vettem életem első jótékony célú futásán. Aztán így kanyarodtam rá a Nemzetihajsza 2018-as alkalmára. Ahol köszönöm ismét a meghívást a szervezőknek! Nagy örömmel vettem részt, bár nagyon rég volt akadályverseny a terítéken . Nagyon megszenvedtem a plusz 14-es távval időben. Akadályok teljesítésnél voltak pozitív előrelépések nyilazás könnyedén, dárdadobásnál első valaha sikeres próbám volt. De volt más akadály régen ment, most nem annyira „ízlettek”.(nyolcadik érem)

Októberben ismét egy külföldi esemény következett, megtudhattuk ,hogy a teknősnek ,hogy nincsen teknősös érme. Azért szintén felejthetetlen élmény volt az Athén mellett az Immitos hegyet „betámadni” sikerrel, egyszer majd az érem is megérkezik.

46780142_263963531144368_8869050141311500288_n_1.jpg

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a Bakony fél-maraton következett. Végig egész évben ez volt a fő célom a terepfutásban ,hogy egy fél-maraton valahol valahogyan sikerüljön, minőségben is teljesítenem. Ezt egy taktikus beosztós futással sikerült is abszolválnom 3óra 20 perc alatt, mindezt a Bakonyban terepen, öröm és boldogság!(utolsó érem)

Az egész évet végig tekintve. Elején inkább a mennyiség dominált a minőség helyett. Nagyon a terepfutás lett a hangsúlyos ,de az tetszik legjobban. Még ha sok apró sérülés kisebesedés  miatt sok eseményt ki is kellett hagynom vagy halasztanom volt ilyen vagy 4-5 biztosan mindent összevetve.

Mindezek mellett versenyezhettem para-kenuba ami eszméletlen nagy élmény még így is nekem ,hogy ezt tehetem. A „hobby” terepfutós események és dolgok mellett. Jövőre is van egy pár tervem, remélem minél több sikerül kivitelezésben is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pirateturtle.blog.hu/api/trackback/id/tr6214523796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása