2019 tavaszán kezdtem el együtt dolgozni Alföldi Zoltánnal. Az Ő segítségével próbáltam elsajátítani az evezést, annak alapjait, először ergo, majd tanmedence segítségével. Mivel éppen új utak és lehetőségek kipróbálása volt az, ami hajtott, ezért fordultam az evezés felé. Kenuban éppen sehol nem volt a motivációm, edzettem minden nap, de nem volt mi felé, hogy haladjon a története. Kajakozni meg nem volt lehetőségem.

Ezért is volt reményteli, pár edzés után is egyértelműen látszott, hogy jobban bele tudok feledkezni az ergózásba, az erőátvitel és felhasználói élmény magával ragad. ”Hogy minél gyorsabban ne köpd ki a tüdőd, de tartsd magad közben jó szinten teljesítményileg” szimpatikus volt. Mellesleg elején nem is annyira kell úgy technikával foglalkozni. Hatékonyan ment a belefeszülés is röviden.

Ezek után vízen is kipróbálhattam az evezést egy röpke alkalom erejéig. A speciális para-hajóban, jó sokat szenvedtem, nem nagyon ment az egyből ráérzés számomra vízen. Ezen a téren is sokat kell gyakorolni ugye, különösen a megfelelő technikai kivitelezést illetően. Végül nem lett folytatása ennek. Aztán elkezdtem újra a túra kajakban kajakozni, és hip-hop már vége is volt a nyárnak. Majd a kajak került a fő fókuszomba egyértelműen.

Ősszel beszéltük meg Zolival, hogy az ergo ha beindul mennék azért csinálni. Beépítjük az edzésprogramomba, ez így is történt. Krisztián szintén nem látott ebben akadályt. Mivel kiegészítőnek megbeszéltük, hogy biciklizek futás helyett, sí-ergózok, és úszok a többiekkel. Valamint, mikor úgy lesz, az evezős-ergós edzéseket is látogatom majd. Ha jól emlékszem októberben kezdtem neki, csütörtöki úszásokat igazoltan volt, hogy ezért hagytam ki, vagy szombati hosszú-hosszabb biciklizés helyett kerültek be az egyéni edzés-menüsoromba az evezős-ergók.

Kezdetben minden új újabb volt, hiába a kimaradt pár hónap megtette a hatását a nem folytatott tevékenységben, el lett felejtődve, kicsit berozsdásodtam. Ezen gyors tempómban javítottam. Majd egyre jobban feledkeztem bele a folyamatos egy óra, majd másfél óra ergózás és társainak „szépségeibe” az edzéseken. A monotonitás-tűrésem új szintre lépett ténylegesen is kijelenthetem.

Közben teltek múltak a hónapok az alapozás folyt a maga saját medrében, én is jártam a heti egy-kettő evezős-ergóra mikor, hogy jött ki éppen. Aztán jött a méhecske alapítvány eseménye. Külön kihívást jelentett számomra, hogy éppen egy vizsgakötelezettségnek vagy a versenynek tegyek-e eleget. De mivel vizsgát következő félévben is pótolhatom. Ergóban meg már szerettem volna méretődni hol helyezkedek is el, így a versenyt választottam.

Helyszín a győri olimpiai sport park volt. Nagyon időben érkeztem, sok időm volt még a futamomig. Közben meghallgattam az ünnepélyes megnyitót, aztán kezdődtek is a futamok, gyors egymásutánban pörögtek az események. Magam részéről kicsit félre húzódva szemléltem az események folyamát, közben pedig az ismert sporttársakkal társalogtam kedélyesen, hogy jobban teljen az idő addig is a futamomig.

Nem sokkal futam előtt azért átöltöztem, el is kezdtem bemelegítésemet, kicsit vontatottan motorikusan tettem amit a robotpilóta üzemmód jónak gondolt. Aztán már mennem is kellett. Gabó szólt, menni kéne már. Zoli nem tudott jönni - külföldi edzőtábor miatt - így most ő próbálta kimotiválni belőlem a maximumot verbálisan. Mondja is milyen időket kéne mennem, első hely legyen átlagban többiekhez képest.

Elfoglalom a helyemet, próbálok ráhangolódni a kétezer méterre gondolatban, de közben ezer fele vagyok. Mindjárt kezdünk. Aztán rajt is. Belekezdek, jól van, akkor minél gyorsabban tolom neki túl is leszek rajta annál gyorsabban. Közben végig mondja a kommentár a futam alatt hol is tartunk, nem mintha kijelzőt követném éppen merre járunk. Hallom első vagyok alig kezdtünk neki, mondom jól van akkor. Próbálom még pakolni neki első két három percet. Aztán egyébként is vissza akarok venni, meg én magam se tudnék többet. Úgy érzem már végem. Aztán nem, hogy egy utazót, de egy átlagot is nagyon nehezen produkálok magamból, így telnek a méterek, mintha soha nem akarna véget érni.

Átlépünk végre a második ezerbe. Gabó mondja kéne újra növelnem és mennem. Semmi nem megy! Már csak túlélésre játszok, érjek be, legyen vége valahogyan. Én magam sem tudom hogyan, de beérek. Futamilag harmadiknak, kategóriailag pedig másodiknak. Levegőt sem kapok. Rosszabb az idő, mint amit eddig már egyszer húztam, csupán ilyen egyszer maximum kísérletnek eddig. Gratulálok minden futamrésztvevőnek. Közben még hosszú percekig tart, míg összeszedem magam, mintha lenyeltem volna két tucat gillette pengét. Köhögök, minden bajom van, akkor azért ki hajtottam magam ezt konstatálom magamban.

Eredményhirdetésre végül összeszedem magam. Megkapjuk érmeinket. Elkészülnek a fotók. Futamilag, egyesületileg is. Közben váltok még pár szót a legyőzőmmel és új ismertség mélyül hirtelenjében, ahogyan bele kezdünk a mélyebb beszélgetésbe. Minden összevetve nagyszerű volt az esemény, a sok egyesület résztvevő sérültségtől függetlenül nagyon jó atmoszféra és hangulat volt végig a versenyzők között is. Ezúton is köszönöm a szervezőknek, valamint a meghívást is! Edzőimnek Krisztiánnak és Zolinak is ,hogy ez összejöhetett! Mindegyik klubnak evezősöknek és a kajak-kenunak is.Magam részéről pedig egy újabb sport és annak tapasztalatával gazdagodtam élesben is. Kezdetnek szinte tökéletes volt. Plusz még azzal is , miként kéne jobban célszerűbben bemelegíteni, egy jobb kétezer méterhez, de ez már egy másik történet.