A keddi vagy szerdai napig az előző héten nem tudtam biztosan, hogy versenyzek hétvégén ismét vagy sem. Természetesen beszéltünk már erről, hogy szeretnék, ha versenyezzek Magyarországon továbbra is parakenuban. Ami egyrészről jól esik, de közben össze is zavar ez a bizonytalanság. Versenyezni én nagyon szeretek, többet is tudok kihozni magamból akkor és élvezem is ezt a szituációt. Mondom csináljuk ez nem is lehet kérdés. Akkor is ,ha sehova sem számít az eredményem és nem tudok kijutni nemzetközi versenyekre kategorizáció híján.

Ami elbizonytalanít még az az, hogy, megosztódik a figyelmem. Tudom, hogy nem agy-sebészkednem kell hirtelen a henteség mellet még pluszban. De akkor is, ez egy új feladat, számomra, amiben  próbálok megfelelni, tanulni .Ebben is sokszor görcsösen is és türelmetlenül teszem ezt a kajakban szembenézni az elvárásaimmal meg a beremegéseimmel nap, mint nap, de próbálkozom.

Közben lenne a kenu ami biztos pont ,ott is elkezdetem bizonytalannak lenni ami  nem volt túl remek érzés. Heti két-három edzéssel csak idő kérdése volt mikor megy le a teljesítményem is és önbizalmam is benne. Hiába akartam volna se tudtam volna többet edzeni a héten sem. Közben rengeteg dolog van, amit még tanulnom kell, kéne technika folyamatosan csiszolni.

Kenuban már hozzászoktam a forma és technika ingadozásának összeállásának hektikusságának íveire. Egyszer nagyon jól megy, minden klappol, máskor semmi sem működik, de tényleg semmi sem ,van amikor meg semmilyen az egész. Mondjuk ilyen összesen 2-3 alkalomnál több nem volt eddigi pályafutásom során,hogy semmi sem akarta az igazságot. Meg most nem volt mögöttem az elvégzett munka nyugalma sem az utóbbi pár hetekből. Utolsó 200m-emet is Szegeden produkáltam, ami mérve lett három hete. Nem éreztem azt a minőséget magamban, amit alapból elvárnék magamtól röviden. Maratonin jól ment a rajt, tele voltam önbizalommal, ha erre gondoltam, menni fog ez simán rutinból is így voltam vele.

Pénteken leutaztunk jó hangulatban utána edzettem egy remeket szétvetett az erő és az önbizalom , csupa derű és bizakodás voltam, ez az. Délután és este sokat röhögök a többiekkel, elterelődik a gondolataim a kajakról meg a tanulásáról, ami mindig bennem motoszkál és nem tudom parkoló-pályára tenni  szinte sosem magamban. Egyszerűen én ilyen vagyok feladat van, akkor a probléma megoldására fókuszálok. Megdöbbenéssel konstatálom a srácoknak én már egy „fejlődőképes” kenus vagyok, aki már majdnem kajakos. Én mint kajakos. Fura még ez nekem, emésztgetem. Persze erre semmi időm nem volt utóbbi hetekben. Mindenesetre én híd és moderátor szeretnék lenni a két szakág között nem ék és megosztó az biztos.

Eljött a nap reggel korán mennék edzeni. A versenytársak le és elfoglalnak a szómenéseikkel, amikhez egyébként sincs sok kedvem és türelmem, ilyenkor amikor meg  feladatom lenne pláne nem. Vízen vagyok extrán jónak érzek mindent továbbra is megyek pár pályát is,hogy érezzem a törődést nem nyomom végig maxon,nem vagyok annyira elvetemült. Kijövök, megnézünk pár futamot ebédelünk. Majd pihenek csendben ráhangolódok a futamra fejben. Bemelegítek tűkön ülök ,mindenkit szétszedek hangulatban vagyok szétvet az erőm.

Végre vízre mehetek lapátolok serényen megyek a futamomra. Lejelentkezek. Csinálok pár kört nem állok meg, nem lankadok. Beállunk a rajtba minden érzékem élesítve maximálisan várom a jelet. Megjön és már mehet is húzom neki de egyből elmegyek jobbra és még kettőt húzok és fennakadok a rajtban egy ilyen fém szerkezeten(reklám) ,de se előre se hátra, próbálok letolatni róla, de nem tudok.

Az történt , hogy elforgott a mankóm  az első csapásnál a lapátnyélben a rajtnál és utána én éreztem egyből ,hogy ez nem lesz így jó. De már megtörtént a második harmadik csapás is közben-ugye sosem állunk meg - gondoltam majd  futam közben korrigálok,és vissza hozom középre majd,de  nem tudtam irányítani és fennakadtam egyből.

Leszednek a pályamunkások, totális égés, mint valami Benny Hill Showban, de valahogyan én nem nevetek éppen.   Végig megyek mert valahogyan ki kell mennem a pályáról. Így van mért időm is, éljen teljesítettem a távot!Szétvet az idegesség és a düh és azóta is folyamatosan ordítanék,csapkodnék kb. ez még napokig bennem lesz tudom….

Kijövök mondom Krisztiánnak meg többieknek mi történt velem. Én ezt egyszerűen nem hiszem el! Nem is tudtam, hogy ilyen megtörténhet! Én ilyen negatív dolgokra gondolni se szoktam, nem, hogy velem történjen ilyen meg. Erre most benyelek egy ekkorát! Azt se tudom mit csináljak, kifutnék a világból szinte szégyenemben.

Elkezdem szétszedni hajómat, felhívom Pöcit. Azt mondja van ilyen és ne keseredjek,meg legalább nem tört el a lapátom, mint a Sebastian Brendel-nek vagy nem egy fontos versenyen történet mindez. Meg hát mondja milyen erős vagyok, elfordítottam mankót. Ebben igaza van, mindenben tudom, de most semmi sem vigasztal nagy hirtelen. Még jó, hogy nekem ez a verseny sehova sem számított. Nem gondoltam, hogy Brendel-lel egy mondatban leszek említve bárkinél,nem hogy az edzőmnél, még ha így is.

Össze vagyok zavarodva. Közben eredményhirdetés is van ,de nem vagyok ott, hajóval „szórakoznék” ,sietünk kötni kell, pakolni kell. Inkább rutin feladtok robotpilótája kapcsolt be nálam, nem nagyon tudtam merre is vagyok, nem szólt senki se(persze tudnom kellett volna) és kiment a fejemből. Nem akartam tiszteletlen lenni senki irányába, de utolsó gondolatom sem volt az, hogy én ezért még kapnék is valamit, vagy megérdemelnék!

Mások lehetnek okosak és kinevethetnek, mondhatják hogy ez egy jel volt, meg tegyek mindent  rendbe magamban stb.. Igen azt elismerem lehet túl feszültem extrán akartam bizonyítani most ezúttal és ez lehet görcsbe ment át és úgy szét ment a kezembe a lapát,van ilyen, mint láthatjuk. Semmiben sem tántorít el!

Hétfőn ismét edzek mindenben és így tovább. Csak még elhivatottabb lettem! Egyébként is a munkába hiszek, hogy annak lesz is gyümölcse mindenféleképpen! Így is látni kell az eredményeimet mi mindet értem én már el eddig is,olyan dolgokat amiket nem időkben vagy anyagiakban mérnek ennek a sportnak a segítségével is.

Önbizalom, egészség  ,új barátok , új élmények folyamatosan, rendszer az éltemben, nincs depresszió vagy befordulás, nem használok gyógyszereket, jól aszom,és a legfontosabb  én élvezem, amit nap mint nap csinálok ezek pedig felbecsülhetetlenek. Miközben az egyik szakágban már versenyzek, másikat tanulom mindez csupán 8 hónap alatt sem. Türelem és edzésmunka! Leszek jobb is,ha nem ,még jobban fogok igyekezni majd ígérem!

Azért így is versenyeztem, mentem egy pályát, négyből negyedik lettem, kategóriában  pedig második,magamban persze totálisan értékelhetetlen. Természetesen egészet futamot akartam megnyerni kategóriáktól függetlenül- máshogy nem tudok ,hozzáállni- de ami késik nem múlik!Csak aki nem is próbálkozik, az nem hibázik egyedül!