Nem tudtam vállalni a fél-maratoni távot hiába beszéltük meg Gyurival és terveztük, hogy ez jó lehet és meglehet nekem is aszfalton simán begyorsulok majd. A sebem, amit szereztem Győrújbaráton nagyon nem akar gyógyulni, mély minden nap azon is járok, vízen hajóban is nagyon zavar, amikor befeszítek, úgyhogy nagyon bánt ténylegesen és átvitt értelemben is.

Most újra konzultáltam műszerészemmel és ígéretet kaptam arra, hogy a sport lábhoz végre lesz egy olyan felfüggesztés szerkezetileg és tokilag is ami sport-kompatibilisabb lesz, csak arra tudom majd használni magyarul.

Ugyanis ezek a sebek azért is keletkeznek, mert egy hétköznapi viseleti tok sokkal nagyobb hellyel van tervezve, hogy maradjon a csonknak helye a mozgásánál és kényelmes is legyen egyben. Így amikor futok akarva akaratlanul ott azon a pontokon nagyobb terhelést kap és ki fog sebesedni mindig, ha ezzel a tokkal teszem. Ezt már megtapasztaltam előző lábamnál és tokkal is tavalyi év májusában, amikor abbahagytam a futást szintén hasonló okból a kisebesedésből kifolyólag.

Ezért is nagyon nagy eredmény szerintem, hogy eddig ezzel a konstrukcióval, hogy „csak” kicseréltem a lábfejeket alattam mennyi mindenre képes voltam mennyi versenyt, eseményt és távot, edzést sikeresen abszolváltam. Ilyenkor értékelődnek fel ezek igazán az elért dolgok. Most amíg nem készül el az új tok csak a futáshoz, addig nem is erőltetem a futást kockáztatva egy újabb szinte biztos sebesedést.

El kell ismernem, hogy nekem is vannak határaim és ez a helyzet most egy ilyen szituáció. Azért egyáltalán nem vagyok elkeseredve, már közel sem vagyok olyan gyenge sem lelkileg, sem testileg, hogy ezeken fenn akadjak egy pillanatra is, régebben ez biztos máshogy lett volna. Nagyon jó ilyen szempontból, hogy nap mint nap mozoghatok,kenuzhatok és a kondinál is mozoghatok mind megoldható a „sima” protézissel is (az is egy nagyon magas aktivitásra képes darab egyébként). Valamint a biciklizés is ott van lehetőségnek, ami egyáltalán nem bántja a csonkomat.

Ezért is gondoltam úgy, hogy ha már nem futok, akkor bicajozok egyet. Csakhogy ez nem olyan egyszerű kivitelezni. Gondoltam ugyanis, hogy valameddig elvonatozok, majd egy jó combos távot teljesítek oda-vissza más úton mondjuk Veszprémből. De megtudtam, hogy MÁV szabályzatilag, ha nincs kijelölt bicikli-szállító a vonaton, akkor maximum kettő darab bicikli szállítható a közlekedőkben a kalauz megtagadhatja felszállást stb.. Így nem kockáztatva a Székesfehérvár Balatonfüred távot választottam.

Hajnalban kelek Kelenföldig minden rendben, gyorsan megvan Fehérvár is pikk-pakk kiérek a városból közben látom az épülő régi-új stadio della setétvárt is. Sorra jönnek a faluk, ami azért nagyon jó, mert általában kiérek valahonnan és már látni is a dombok tetejéről a következő település templomtornyát és így tovább. Ütemesen haladok, aztán eltévedek nem ott és arra fordulok, ahogy be lett tervezve a folyamatos újra tervezésekkel és telefon nézéssel, valamint megerősítéssel szintén csak időt veszítek. Végre megvan Fűzfő és a bicikli út innen már csak 22 kilométer, csakhogy eléggé híján vagyok az idővel.

Próbálom még nyomni neki oda vissza csörgetjük egymást nem tudom felvenni vagy Gyuri nem veszi fel persze ezzel is csak megy az idő. Végre beközli totális a fejetlenség a regisztrációnál, valamint hatalmas a sor is. Mondom magamban ez-az! Az nem lehetett opció, hogy nem érek oda időben, mire rajtolna, ha egyszer már megígértem. Végül négy óra körül és 66 kilométer felett vagyok, amikor odaérek meg is találjuk egymást valahogyan a nagy tömegben szinte egyből. Gyorsan ellátom pár jó tanáccsal plusz frissítőkkel, ő felteszi a rajtszámot bemelegítés nulla, odaadja táskáját és már szinte rajtol is.

Én odamegyek a regisztrációs pulthoz szemrebbenés nélkül veszem át a rajtcsomagomat és a női m-es felsőmet egy perccel a fél-maraton rajtja előtt, ami jár, az jár. Ez a „jutalmam” négy óra biciklizés után, valamint egy jó kis leégés karilag, de ezt csak este otthon tudatosul bennem. Kinézek egy pizzázót közben első körén integetek Gyurinak valamint szóban is biztataom. Pizza, saláta, fagylalt az egyéni „díjazásaim”, amíg várakozom. Második körénél a visszafordító után várom és fotózom bőszen.

Ezután összetalálkozunk többiekkel is és együtt várjuk a célban a nap hősét. Egy pillanatig nem volt bennem kérdés, hogy egy eseményen is képes lesz abszolválni végre ezt a távot sikerrel. Ezúton is gratulálok! Bármiben segítettem annak örülök, ma ez egy ilyenre sikerült nap lett. Utána sokat beszélgetünk jó kedélyűen. Majd irány a hazavonatozás késéssel melegben, csatlakozás lekésve mit is vártam, de végül is jókedvben elfáradva elégedetten térhettem haza ismét, semmi sem törhette meg az örömömet.