Hétfő: Reggel korán hajnalban megyek edzeni, senki nincs még kint a Matyéri pályán az egész csak az enyém! Nagyon nagy a szél és oldalsó is, ha a pályát vesszük alapul próbálok rajta menni minél gyorsabban néha meg-meg indulni nagyobb sebességgel, de folyamatosan beforgatna  a szél,vagyis próbál nem nagyon bírok egyenesen sem haladni. Azért elvégzem, amit célul kitűztem pár kilométer folyamatosat, majd egy óra után jövök ki.

Délután saját-testsúllyal dolgozok húzódzkodás, tolódzkodás, ablaktörlő és törzsemeléseket csinálom . Gyorsan pörgetem őket sorra. Közben kinézek az erkélyre látom a többi sportolót lent Curtist is. Barátságosan int a fejével.( Szerdán miután bekövetett megírtam neki nem kell félnie tőlem a futamban és a Polá-mtól, majd sok sikert kívánt a kajakhoz. ) Edzés végén megrángatom a mellhez-húzásnál az ott hagyott súlyokat, csak hogy még érezzem a törődést.

Kedd: Rajtgép-próba volt becélozva délelőtt, és délután is, de egész nap vártam a kategorizációmat. Miután megtörtént, ami történt hazamentem Győrbe, de ezt már megírtam az előző posztomban részletesen. Semmi mozgás aznap.

Szerda: Megyek a telepre beleülni egy kajakba! Semmit nem tudok, mi lesz. Előszedek egy hajót, nem jó benne a kormány! Érted a kormány! Hozok egy másikat, beleülök rajtam a protézis, extrán aggódok részemről. Már beleülni sem tudok egyszerűen, sőt kiszállni sem. Akad a merev lábfejem a hajóban, nem tudom vele irányítani a kormányt.

Párszor befordítanak csapkodjak oldalt meg egyensúlyozzak és miegymás. Nincs benne ülés se, extrán benne ülök a vízszinten az alján, azért megkönnyebbülök, mikor abbahagyhatom. Edzők mind nagyon mondják mit, hogy kéne csinálni, mit hogyan képzeljek el, segítőkészek. Másik kenu edző szerint a kajak az nem sport… Kapok még pár csodálkozó tekintetet mit flangálok egy kajaklapáttal és érdeklődő kérdéseket. Végén Pöcivel megbeszéljük mit , hogy kivel kell csináljak majd mire, hogy osszam be az időmet, ettől megnyugszom teljesen. Van terv, elképzelés nekem más nem is kell. Csináljuk meg!

Csütörtök: Délelőtt teniszezek, elmesélem mi történt velem. Aztán dekoncentráltság ide vagy oda jól leveztem a dühömet a labdákon és kiengedem az „állatot” magamból. Ottó bá értetlenkedik, miért nem csinálom a lépéskombinációkat, nyitásokat, amik már régen olyan jól mentek. Most (is) ilyen  agresszor tenisz van. ..Végén eltekerek a telepre  aztán Dorinával átbeszéljük kinek milyen kihívásai vannak a sportban és az edzéseken és a jövőben. Beszélni mindig jó ezekről, még ha megoldást nem is tudunk rá találni ezzel.

Délután kondiznék a többiekkel, de Marcell már előbb ott van így kapva kapok az alkalmon inkább több időt töltsünk vízen vagy a kajakkal. Az izmok nem tűnnek el hirtelen. Mindent átbeszélünk, hogy mit hogyan kezelünk, mi lenne a funkciója, hajó, lapát. Arra jutunk nem veszem fel a protézist, hajóban, így kezdetben sem. Ha rajtam van, akkor sem tudom irányítani vele a kormányt amúgy sem így teljesen felesleges. Kiszámoljuk egy protézis kb. 2,5-3 kiló lehet, míg ténylegesen egy alsó lábszár 4-5 kiló úgyhogy olyan mindegy.

Ki-be szállást próbálom gyakorolni. Valamint csak ülni a hajóban, megtalálni az egyensúlyt, nem beremegni, mint egy kocsonya és folyton korrigálni. Elengedni a stéget a kezeim mellettem ilyesmik. Kérdezi milyen érzés, mondom „húha-sz@r” Marcell nevet, én nem annyira. Persze próbálom én is viccesen felfogni ezt az egész dolgot, máshogy nem is tudom. Kajakos csajoknak is extrán tetszhetek a narancssárga mentőmellényben, ahogy virítok a stégen, csak mosolyognak én meg vissza zavaromban. El kell kezdenem valahogyan, ennyi. Kiszállok ismét. Elmegy a kenus csoportom edzeni, ezt nézni így nagyon szívfájdító. Még egyszer kitolnak, csinálok valamit a lapáttal is a kézben, de volt pár baromi hirtelen hülye korrekcióm. Be is fejezzük úgy két óra elteltével.

Péntek: Délután ismét kajak. Átvesszük, hogy kéne lapáttal evezni, a stégen. Múltkor is volt már ez. Miként  és hol tartom a kezemet forgatok be, ilyesmik. Be-ki szállok ismét, becsukom a szemem, kitartom a kezem, el a stégtől, kéz a vízbe, ilyesmiket csinálunk. Aztán lapát a kézben  tartanak a stégen és próbálok evezni ezt többször ismételjük egyre hosszabban és jobban megy meg érzem mikor mit kell korrigálni lapáttal a testemmel ilyesmik. Felbátorodok már teljesen egyedül bírok ki be szállni végére, ez szuper. Végén kicsit elbizonytalanodok miközben nagy a tömeg és a nyüzsgés körülöttem a vízen is, nem tudom kizárni őket. Befejezzük.

Összeszerelem a hajót. Újra. Alig bírom kivárni, hogy kenuzhassak végre már benne. Három nap az már sok idő volt nélküle. 10km időre, közben azért van, hogy nem élvezem annyira, de nagyon jó ez a helyzet ismét minden nehézségével együtt is.

Szombat: Időre megyünk készülve a maratoni hétvégére, ismét kenu. Többieknek akkora távja van, hogy amíg csatlakozhatok a street-workout-os  egységet nyüstölöm és egyben magamat is. Előbb benne vagyok a hajómba melegítgetek. 

Edzés elején odajött az egyik evezős edző a motorosával. Mondja olvasta mi történt velem és gratulált, hogy ennyi idő alatt eljutottam a versenyzésig. Biztat csináljam csak tovább kajakban is. Ne veszítsem kedvem! Nagyon jól esett! Így, hogy a vízről ismerjük egymást csak félig ismeretlen. Aztán megcsinálom a távomat „full maxon” végig, pikk-pakk vége is, mennék még többet is szívem szerint.

Vasárnap: kivettem pihenőnapnak. Héten elég lazán edzettem, mindent újra ki kell találni és opcionalizálni az új szituációra. Most nem szerencsés dühből neki esni a hatalmas súlyoknak vagy bármi másnak és ki és felégetni magamat és a tartalékaimat esztelenül.

Kajak: Nagyon nehéz még ez most. Teljesen újra kezdeni valamit, semmit nem tudok, ki vagyok szolgáltatva. Egy kezdő vagyok, mindezt elfogadni feldolgozni nagyon nem egyszerű. Mindent idővel. Azért jobb, mint vájárkodni egy bányában. Nagyon jó döntés volt egyből beleülni, nem szabadott ,hogy gondolkozzak rajta, vagy napokat hagyjak ki és elbizonytalanodjak, feladjam a dolgot, a sebeimet nyaldossam. Nagyon tartok még mindentől. Párszor be kell forduljak vele majd a vízbe, mert ezt elkerülhetetlennek tartom, hogy átlépjek a magam és a félelmeim határain sikeresen. Ha más meg tudja csinálni, majd én is meg tudom biztosan.

Kenu: Nagyon jó volt benne újra menni! Nem szeretném bárhogyan is alakulnak a dolgok a jövőben elhagyni teljesen. Egy héten pár alkalommal menni kell vele ahhoz, hogy a tudás és a készség megmaradjon bennem és éljen tovább minőségi szinten. Nem akarom ezt elveszíteni vagy leépíteni magamban ebben biztos vagyok.

Meg már pont eljutottam egy olyan aktív felhasználói szintre, hogy igazán kezdtem élvezni. Uralni a testem és a fájdalmamat, ha kellett az időkkel és határaimmal is tudok már megküzdeni sikeresen. Bár számtalanszor van az, hogy elbizonytalanodtam, hogy semmi nem akar működni, majd a következő alkalommal összeáll. Ezen hullámvasutakat is egyre jobban kezdtem kezelni már magamban.

A kategorizáció szerintem szinte biztosan változni fog a jövőben. Én legalábbis nagyon bízok benne. Világkupán nem volt VL1 megtartva egyik nemnek sem. Most egy teljes kategória kiesett eltűnt elveszett, kivéreztetnék? ! Nem hiszem, hogy az ICF -nek érdeke lenne futamok nélküli kategóriát megtartania a versenyprogramjában hosszútávon, majd akár a paralimpián is.

Addig is türelem és idő kérdése a dolog, szerintem. De általában ezek híján van majdnem mindenki. A türelem nagy erény úgy, jó ha azt gyakorolják is.

Jövő héten ismét jelentkezem!