KalózTeknős kalandok

KalózTeknős kalandok

Parakenu-5km -Maraton Magyar Bajnokság,Győr-2018.05.27

2018. május 28. - PirateTurtle

A szegedi klasszifikációs döntés után közvetlen azon a héten pénteken és szombaton voltam egyet-egyet kenuzni edzésileg. A versenyt megelőzően héten pedig csak egyszer mentem időre a többiekkel 2000m-et. Gyorsan megbeszéltük Pöcivel,hogy lesz ami lesz a maratoni bajnokságon elindulok. Ezt azért én is így gondoltam. Hazudnék, ha azt mondanám minden  megfelelőképpen alakult és csak arra koncentráltam a verseny előtt, hogy minél jobb legyek a kenuban, de ez közel sem így volt. Inkább ellenkezőleg.

Mindig azon járt az agyam, mit és hogy lehetne orvosolni kipróbálni a kajakban kormányzás, protézis nélküle lenni mellette érv, nem érv, és társaik. Én kiemelten probléma megoldó koncentrált vagyok, de ezek olyan dolgok, hogy mind próbálgatni kell oda és vissza, és majd ami legcélszerűbb lesz és működik is gyakorlatban nálam marad majd meg. De ez idő és idő, no meg türelem, amíg kialakulnak. Ezt meg nehezen viselem, de azért a kedvem mindig pozitív. Mindenki biztat és jó hozzáállásban, ami remek, mindenki szerint meg tudom ezt csinálni, ez szintén nagyon pozitív!

Miközben annyi minden kavarog bennem bizakodó is vagyok nagyon, de nem tudom edzésileg mi lesz a helye majd a kenunak a jövőben. Abban egyetértünk, hogy amíg nem tudok egyedül menni kajakban, addig kenuznom kell a lehető legtöbbet. Erőnlét, állóképességem mind-mind megmaradjon, fizikálisan ne essek össze egyszerűen. Ez mind remek, megvalósítás és kivitelezés még a kérdőjel, de szerintem minden menni fog ez is majd idővel kiforrja magát.

kajak-kenu_08.jpg

Szombaton kilátogattam a már zajló verseny eseményekre megnéztem egy pár kenus rajtját. Utána átmentem a holtágba feltérképezni a para-kajakos mezőnyt mekkora is. Beszélgettem ismerősökkel és az ellenfelekkel, majd elejét végét mezőnynek lekövettem biciklin is. Izgalmas volt nagyon a véghajrá mindenkinek gratulálok ezúton is! Robi elhozta nekem a régi kajakját, aminek fixálva van jelenleg a kormánya. Én nem tudtam ott lenni mikor elhozta a vízitelepre. Mikor kérdezem ki segített lepakolni - ő nem tudja kerekesszékéből ezt megtenni- nevetve mondja a vezetőség, befogta őket! Én annyira nem nevettem, de ezúton is köszönet érte! Igyekezni fogok minél előbb, hogy képes legyek bele ülni!

33738005_10155845662772217_2402780279350493184_n.jpg

Felvirradt a nap korán ott vagyok beöltözök, tesszük a rajtszámot hajóra, túloldalon találkozunk Pöcivel. Vízre is szállok melegítgetek bőszen inkább távol a többiektől, magamra figyelek nem a többiek hülyeségeire, vagy ahogyan viccelődnének. Utoljára átbeszéljük mi a dolgom ,mit kell tennem , mi javítható,ha lehet mit kerüljek el. Közben kinézek Dorina mutatja bicójáról,hogy milyen  kemény legyek,elröhögöm magam, de hiszen én mindig az vagyok! Én magam részéről azt tűztem ki célul, hogy a lehető legjobb időmet produkáljam, aztán amire elég, arra elég lesz. Kétszer ha mentem így időre 5km-t,akkor már sokat mondtam. Főleg a 2000m szokott célba lenni edzésen, de nekem jól szokott menni a hosszútáv általában.

parakenu_11.jpg

Próbálunk beállni a rajtba, ami egy vicc, nem picit. Van aki nagyon nem találja a helyét engem is hátra irányítanak,persze akkor lövik el a rajtot mikor hátra felé húzok. Én meg résen voltam nem ragadtam be közel se, egy nem jó szituációból próbálom kihozni a maximumot, ami nagyon jól megy. Lerázva a többieket a mezőny elején vagyok előttem Juhász. Extrán elégedett vagyok, hogy  nem ragadtam be a forgalomba, vagy valakin fenn a rajtnál.

33780712_10155845642587217_1301096686612905984_n.jpg

parakenu_17.jpg

Pöci jön velem követ minket biciklijén,mondja figyeljek légzésre eléggé  túl pörögtem a rajtot ami végül jó lett, de ideje megnyugodni ez nem 200m, hanem 5000m kicsit más tészta,be kell osztani az erőmet. Nehezen nyugszom meg, ritmus, karom, irány, intenzitás kapom az instrukciós- kommenteket, ami nagyon jó, mert segítenek is és meg is tudom csinálni őket.

parakenu_20.jpg

Elején nagyon közel voltam a vezető hajóhoz most folyamatosan távolodok. Mikor jön már a forduló ezen vagyok fenn akadva. Az is eljön, de közbe még rosszabb érzem, hogy fáradok, na mondom nagyszerű. Meglátom fordulót. Begörcsölök most egészet keresztbe mindegyik bóját nagy-ívben, hogy is van ez?! Már csinálom is, mit gondolkozom ennyit, erre mondja Pöci mit kéne, de nagyon nem megy. Fenn akadok az ágakon túl parton extra mód befeszülök és az egekben  pörgök az idegességtől, kapom az instrukciókat, de meg se hallom őket, hangosan vissza szentségelek de ez csak magamnak szól. Közben könnyedén előznek meg, egyszerűen nem hiszem el!

Végre kinn vagyok, totál szétestem nem nagyon jövök ki jól ebből fókusz sehol ütem és tempó technika ki tudja…. Tolom tovább neki idegből. Folyamatosan próbálom enyhíteni ,mit lehetne a kínjaimon a savasodáson jobb híján sokat váltogatom az evezést mindkét oldalon,ami hosszútávon nagyon-nagyon nem hatékony. Én magam is tudom ezt, hogy túl kell jutnom a holtponton, közben lassan fogy a táv.

Megelőznek, még idegesebb leszek, ezt már tényleg nem hiszem el! Szedd össze már magad! Közben  jönnek a másik oldalról is, de vállalva a közelharcot hajó hajónak visszaverem a próbálkozásokat, nem vagyok szívbajos, már semmi nem érdekel! Már csak kaparásra vagyok hitelesítve, támadás vissza verve ez az! Persze nem koccantunk, de ha igen az se zavart volna!

parakenu_28.jpg

Nyomás utána! Fordulunk rá utolsó ezerre kb. számolgatom mit lehetne. Növelem csapást és a frekvenciát ez az! Túl vagyok a nehezén már ezen az ütemen vissza-előzőm előttem lévőt és bemegyek a dobogóra. Fejben minden jól áll megyek is fel rá folyamatosan, aztán ránk indítanak egy rakás kajakos párost, pont mikor már még extra megpróbálnék ráhajrázni a végén. Nem várt fordulat ,na mondom bármelyik belém jön vállalom fog összeszorít kerüljetek ki ti! Én véghajrázok a célért, ti meg még csak most indultok! Centikkel kerülgetnek ki, egyik páros beborult- magamban kacagok- de közben már „ülöm” is meg a hullámokat, kicsit hajrázok és beevickélek a célban és már kész vége is.

Elfáradtam mérges vagyok magamra, nézem órát és mondom  jól van 32 perc körül, az nem jó. Nagyon nem bírom összeszedni magam a robotpilóta beindul  nálam kikötök. Ott, ahol szoktam döglött pontynál a fa alatt, kemény vagyok, nem kell nekem a pontom stég. Felállni kiegyenesedni sem bírok begörcsöltem comb hátsóba, ez teljesen új! Jó ez a hosszútáv!

parakenu_30.jpg

Odaér Pöci mondja mi van, volt,igaza van. Nem volt olyan rossz ez, de én extrán morcos vagyok magamra. Magasak az elvárásaim, magammal a legnagyobbak! Csak a mezt és hajót sosem küldjük vízre, nem mintha most ezt tettem volna. Én máshogy nem tudok hozzáállni, ez van! Aztán próbálok megnyugodni nagy nehezen sikerül. Meg van a díjátadás is. Így, hogy kihoznak egy olyan kategóriába, amibe be sem kerültem nemzetközileg másodiknak, ez van. Abszolút meg a negyedik hely.

parakenu_39.jpg

Figyelembe véve körülményeket, mennyit is edzettem utóbbi két hétben. A lelkiállapotomat nem olyan elviselhetetlen ez. Még akkor is csak pár hónapja csinálom. Ilyen hosszú távon még nem versenyeztem, ezt is szokni, tanulni kell, taktika, erőbeosztás. Én neki indultam, úgy , hogy végig  megpróbálom növelem az intenzitást,majd bevisz valahogyan a lelkesedésem, de ez nem jött össze. Nem a dobogó érdekelt, hanem, hogy lehetne megnyerni az egész futamot! 30perc valahány másodperces időm, így is a legjobbam ezen a távon. Tudom itt is és még máshol is fejlődni fogok, dolgozni kell rajta. A versenyszituáció ismét jól hatott rám, ha még nehezebben is kezeltem a holtpontokat, mint ahogyan azt vártam a gyakorlatban.

parakenu_51.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://pirateturtle.blog.hu/api/trackback/id/tr4814009048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása