Legutolsó versenyem elfogadhatóra sikerült mivel, bár eléggé bent ragadtam rajtban aztán gyorsan összeszedtem magamat és végén még a hülye nézelődés is belefért, amiről nem tudok nagyon leszokni, részletes leírás róla itt található. https://pirateturtle.blog.hu/2018/07/24/ii_felnott_es_parakenu_valogatoverseny-szolnok-2018_07

Szóval volt igen minden szél is rendesen meg Szolnok. Aztán visszatértünk a sima kerékvágásba és teltek a hetek. Egyből a verseny után kaptam három hét pihenőt, utána még két hét volt ezután, amikor egyedül edzettem. Ezen időszak azét volt kihívásokkal teli számomra, mert nehezen tudtam jól kezelni és, hogy pontosan mit és mikor is csináljak gyakoroljak, de ne is hagyjam el magam közben.

Aztán visszatértünk rendes metódusban, néztük a technikámat, mondjuk én épp nem, hanem próbáltam csinálni, hallom a kritikát és a javító szavakat, amik jogosak voltak, de hát öt hétig ugye nem tudtam "nézni magam", javítunk rajta a pár edzésen, én legalábbis próbálok amit csak tudok tőlem telhetően tenni az ügy érdekében.

Aztán egyszer csak szólnak pakoljak, kössem a hajót, menni kell, mindez megdöbbenéssel ér engem, azt se tudom mikor lesz futamom pontosan. De hát, ha így alakult, akkor csináljuk, felkötjük előtte szétkapom és kapom az eligazítást, hogy akkor másnap kedden már megyek is a többiekkel a versenyre. Aztán addig is szokom a hangulatot akklimatizálódók, edzek, strandolok, amit csak szeretnék.

Az út elröppen, utána elfoglaljuk szállásunkat A kenguru-Jack-el vagyok egy szobába Sebastiannal, ugye aki ausztrál, jól kijövünk, sokat beszélgetünk, mindenféle témában. Délután edzek egy gyorsat, hogy tisztában legyek bővebben az itteni viszonyokkal ismét. Az előző alkalommal csak mentem vízre bemelegítettem letudtam futamot kiszálltam érem a nyakba és pakoltam is mentünk is vissza haza. Most jobban és célirányosabban fedezem fel az itteni viszonyokat hol zavarok, hol vannak pecázók, mit és merre próbálgathatom magamat. Egy félóra alatt meddig jutok, majd irány vissza, egyenletesen evezek, semmi fejvesztés vagy gyorsulgatás, még csak élvezem a helyzetet és szokom a környezetet.

Este történetek és beszélgetések a fő mozgatórugója, az adott szobába összevegyül a sok versenyző és természetesen mindenkinek megvan a véleménye kiről miről hogyan halad és lehetne jobb és eredményesebb, ezek örök témák visszatérően. Társaságilag is eléggé beépülök, már ahogyan telnek a napok és esték az aktívabb részvételbe és beszélgetésekbe. Az én kialakult státuszomról is van mindenkinek egyből véleménye, hogy kajakban is vagy csak kenuba mikor mi lenne a jobb és frankóbb, de ez így a jó és előremutató.

Szerdai nap, nagyon nehezen veszem rá magam bármire is, hogy edzek vagy, hogy produktív legyek. Rám is rátelepszik az apátia és az utolsó verseny hangulat és kicsit fáradtsággal és tompultsággal, valamint sokkal kevésbé fókuszált versenyzőtársakról ragad rám. Követem nézem a futamokat, amik vannak sorba, és csak elvagyok, mint befőtt, nap végére aztán mégis ráveszem magamat és vízre megyek, nem a semmiért vagyok ott és csinálom, mit jónak gondolok. Gyorsulgatok és berobbantgatok, teljesen álló helyzetből meg-meg indulok, rajtot próbálgatom és a többi ilyenkor szokásos dolgokat, valamint emelt intenzitás és frekvencia szám kevés ideig, aztán újra és így tovább mit gyakorolgatok, kicsit jobban belemenni a „megőrülésbe”, de még korlátok között.

Éjszaka próbálok minél többet aludni és pihenni, úgyhogy amilyen gyorsan lehet lépek az esti külön programból ezúttal és próbálom magamat kipihenni amennyire csak lehet. Sebastian jótét lélekként vállalja „felvigyázó” mártír szerepét azoknál, akik nem gondoltak a korai alvásra még, azért persze sikeresen felébreszt, mikor megérkezik éjszaka közepén, de gyorsan nekilát aludni és így én is visszaalszok nyomban. Tele vagyok mindenféle „okos” gondolatokkal, amikkel csak forgolódók és nem nyugtató vagy pihentető az alvásom, amit letudtam. Így ébredek meg a nagy napon végül.

Túl mindazon, hogy a versenyzők nagy része fáradt és már sehova sem kívánja ezt az eseményt, mert vagy kint volt a világbajnokságon és világ-versenyeken vagy korosztályosan szerepeltek, vagy az okos egyetemi-főiskolain stb…, vagy mert nem jutottak ki vagy nem úgy sikerült az adott éves szezon. Én azért mindebből a szituációból is most a legjobbat szerettem volna kihozni. Nagyon is jó lenne nyerni, legalább a kategóriámban.

Délelőtt egyet elmegyek vízre csak, hogy érezzem a törődést, addig se foglalkozzak a gondolataim a versennyel és a futammal. Próbálom lefoglalni magamat minél hatékonyabban, és rápihenek a dologra. Gyorsan minél előbb le akarom tudni az ebédemet ez is meg van, aztán utána egy kicsit ejtőzök és rendezem a gondolataimat, relaxálok, ráhangolódók a dolgokra.

Nézem, kik vannak, meglepetten konstatálom hatan vagyunk, jól van, mondom kell a pont minden klubnak, küldött mindenkit, akit csak ért, ahogy látom. Elkezdek melegíteni. Pumpálgatom magam pár gyakorlattal, aztán totál felpörgök, nem mintha eddig nem lettem volna így. Mindent leellenőrzök, rajtszám fent, lapát hajó rendben én is beöltöztem harci díszbe, akkor menjünk. Nem akarok nagyon sokkal előtte vízre menni egy 20 perc elég lesz, úgy is tűkön ülök, nyugtatgatnom kell magam és visszafogni, hogy ne pörögjem túl a dolgokat.

Akkor vízen nézem kik vannak, kik jöttek el, a Honvéd az én kategóriámban nincsen, pedig ketten lennének papíron. Jól van, nem érdekes, melyik a pályám az a lényeges és még, hogy oda álljak be. Bemelegítettem, nagyon jónak érzem a hajót, idő is remek kezdjünk már, mondom magamban. Végre jönnek,ez az álljunk be kezdjük már el. Megint tök utolsónak kell beállnom a rajtgépbe, nem mintha fújna a szél, csak hát lehet eső lehet hó, lényeg sosem lehet tudni.

Összesen négyen vagyunk kategóriámban így két tapasztaltabb versenyző és én meg Erik, akit eddig csak kajakban láttam indulni. Mellettünk fölöttünk meg Suba Robi és Juhász Tamás külön meccsükben, de egy futamban indulunk, ők más kategória. Beállok, visszafogottan várom a rajtot minden érzékszervem éles, extra fókuszált vagyok, rajtam a napszemüveg a brutális módozat előjöhet, tessék. Indítják is a futamot. Akkor hajrá hadd szóljon! Egy perc és nyersz, vagy nem...

Eléggé jó lendületbe kapom el a rajtot nincs beragadás, vagy lemaradás, mint a borravalóval. Gyorsan elérem a sebességemet, pakolom egy-két-há, minél gyorsabban próbálom még-még fokozni a tempót és rátenni, ahogyan csak bírok a maximumomig. Extra lendületesen és könnyedén, mindemellett nagyon gyorsan telik az idő, ez átélve nagyon lassúnak hat, mégis hajóban egyszer csak már azt érzékelem mindjárt bent vagyok a pálya végén. Ki kell néznem oldalra persze csak a jobb érdekel. De miért?! Aztán még nyomok rá vagy kettőt-hármat csapásban és bent is vagyok. Először nagyon mérges vagyok magamra megint a kinézegetésekre, ugyanis teljesen mindegy, hogy öt-hat másodperccel el előbb vagy utóbb tudom meg mi lett a külön meccsem a más kategóriásokkal szemben.

Kategóriám megnyerve egy perc alatt vagyok időben, de ezt nem is konstatálom akkor még, mert megnéznem sincs időm az eredményeket. Juhász és Suba vert, de eddigi legkevesebbel. Na mindegy, első szezonban még nem tudtam a leggyorsabb lenni ebben a hajóban abszolút, de kategóriám (ami nincs nemzetközileg) megnyerve, az is valami. Meg még semmiben nem voltam magyar bajnok sem ezt megelőzően, persze nem erre gondolok mikor kiszállok. Azért érzem, van még bennem tartalék, egyből rendezem a légzésem, elsőnek evezgetek visszafelé, kb. semmiből nem állna még egyre odaállni egyből, túlbuzgott bennem az adrenalin tuti.

Part felé így haladok, hogy kikössek ilyen hangulatban. Egyből szedem szét a hajót, fújok, kettő iszok, fogadom a gratulációkat, próbálom felfogni mi történik, emésztgetni, hogy vége van, vajon milyen időt mehettem. Közben szól Balázs mennem kell dopping vizsgálatra,- amennyiben most megfelel nekem- na mondom magamban nagyszerű, ezt még ki kellett kulcsolnom most éppen amikor rendezném magam. Erre vágytam leginkább most.

Ballagunk Balázzsal a mintaadásra ami ”jó” ebben a kötelező kellemetlenségben, hogy legalább elkísér. Produkálok egy mintát olyan sebtében, ahogyan arra csak képes vagyok, szerencsére épp elég lett mindegyik részbe a mintám. Előtte persze kéretlen kaptam a jó tanácsot még pluszba mindenkitől mit, hogyan ne stb… Ne izguljam és izzadjam szét magam még ezen is, grátisz most a futam után. De ezt is letudtam. Épp sietve elérjük így legalább a díjátadómat is.

Megkapjuk érmeinket, mindenki mindenkinek gratulál, a képek készülnek. Összes kategória parás férfi női mindegyik szakág egyben gazsulál én jópofizok. Én azt érzem el vagyok fáradva, tömérdek gondolat cikáz bennem, nem nagyon tudom magam átadni a pillanatnak és megélni rendesen.

Fel sem fogom, hogy vége van, meg ennyi volt szezon, nem tudatosodik bennem. Azon aggódok mikor tudok beiratkozni az egyetemre, mit ezen a héten kéne még megtennem. Elintézek pár telefont, de nem eleget, váltok pár üzentet Pöcivel is, megtudom perc alatt mentem. Ez-az! Mondom csak összejött perc alatt lenni! Juhú, végre versenyen is! Lemerül a telefonom, nagyszerű.

Aztán veszek magamnak egy kirántott húsos szendvicset, jégkrémmel és némi védőitallal. Vége van, vége van. Felfogtam. Aztán visszamegyek többiekhez, kóstolgatnak visszafogottan „Itt az új magyar bajnokunk”, na mondom ezt sem fogtam még fel, de ha így van így van. Este eléggé jó hangulatban telt részemről.

Másnap még ott maradok, amíg el nem indulok egyik busszal. Futamok követése közben kérdezem Laci Bá-t, hogyan is állunk a pontversenyben, mert ha már lehet, nyerjük meg azt is, természetesen buzog bennem a nagyra vágyás. Mondja, nem lehet még tudni. Sok van még, de nem állunk olyan jól, a para szekció kitett magért, mondja elismerően rólam és Dávidról (ő második lett). Azért a végére csak meglett az is, mármint az összesített pontverseny megnyerése a klubnak.

Mindent összevetve csak elégedett lehetek a versennyel is eredményemmel is, azzal is, hogy versenyezhettem itthon és a szövetség biztosíthatta ezt számomra. Köszönöm mindenkinek, szövetségnek, klubomnak edzőmnek és a mindenkori edzőtársaknak is! Remélem jövőben tudok még fejlődni és még eredményes lehetek mind eredményekben, és javuló időben, formában egyaránt, én jövőben is ezen leszek. Részemről így történt röviden, hogy első parakenus magyar bajnoki címemet szereztem meg, ami a klubnak is az első volt ilyen tekintetben.