KalózTeknős kalandok

KalózTeknős kalandok

Úton Wimbledon felé

avagy teniszezés régen és most is protézissel "kalózkodva"

2018. november 30. - PirateTurtle

Legelőször nem is tudom , hogy hány éves lehettem pontosan óvodás talán, de Gabi néni és irányításával kezdtem meg a tenisszel való ismerkedést. Most a megyei ipar kamara , Hotel és parkolóház  található a helyén. Visszaemlékszem ,mindig nagyon figyeltünk a többi játszóra, főleg ,ha szerváltak akkor meg volt után mentünk valamelyik hátsó nem használt pályára.

Ott pedig próbálgattam  fejleszteni a gömb és labda érzékemet. A labdával játszani, gyakorolni. különböző gyakorlatok nagyon nem hoztak lázba anno tisztán emlékszem, de valahogyan csak elvoltam és kibírtam egy darabig.  Ott és akkor tanították meg az üvegből és kis-üvegből való szakszerű ivását a szénsavas üdítőnek, úgyhogy már megérte járnom, hihetetlen mód küzdöttem valamilyen tonikkal vagy nem is tudom mivel. Ez a vonal gyorsan abbamaradt szüleim  nagy bánatára. Pedig vittek élőben is meccsekre ,nagy volt az elköteleződés családilag de , biztosan semmi kedvem nem volt egy helyben csöndben ülni órákon át , inkább "kommandóztam" egy magam.

dsc02607.JPG

Emlékszem apám nézte a Roland Garrost és azt, hogy küzd meg  valami két spanyol salak-menő egymással. Ez kb. első emlékeim tv-s teniszről ,na mondom elég uncsi és sokáig is tart így gyermek fejjel, hiába magyarázta nekem ők mekkora nagy játékosok és ez már az elődöntő?!. Persze magyaráz, tovább de , hogy ki az a Nastase?! Anyukámnak meg Jimmy Connors, hogy ki ?!Nekem semmit nem mondanak akkor még ezek a nevek.

Utána jártam mindenféle gyermek táborokba nyaranta és emlékszem ott is teniszezni próbáltam. Nem emlékszem miért, tuti szülői nyomásra volt is egy ütőm, de semmi különös. Aztán még általános iskolában is próbáltam vége fel ugyanazzal az ütővel ,falazás ilyesmiket egyedül próbálni,de aztán valahogyan ez is abba maradt.

mate_tenisz_1_nap_02.jpg

Aztán megboldogult keresztapámtól megtudtam közben, hogy az Agassi valójában a pasikat szereti, szerinte, ugye hosszú hajjal csak az lehet nála a helyzet. Valamint végig néztünk egy olyan női Wimbledon döntőt is, ahol konkrétan tudta Vitray kinek szurkol- de ezt tényleg lehetett tudni-  melyik hölgynek meg ő és kész is volt az összeesküvés elmélete ,milyen jelzőkkel operált a Balatoni nyaralásom során mikor ez is történt itt nem idézném pontosan.

Aztán a legendás Davis kupa győzelemre is emlékszem az Ausztrálok ellen a magyaroktól. Sőt még a népsport címlapra is,mintha brazilok ellen vezettünk volna vagy valami ilyesmi, ez még páros után 2-1 volt akkor ausztráloknak összesítésben. Szóval nekem a  Nagy Ő,még teniszezőként van meg és így is szeretnék rá emlékezni, nem a ripacskodásairól.

mate_tenisz_1_nap_09.jpg

Egyetem vége felé amikor már megszűnt a kispályás focink és túl voltam egy sikeres boka műtéten is. Nem nagyon akartam focizni már többet. Megláttam egy hirdetést esti úszás után a szegedi sportcsarnok bejáratánál és arra lecsaptam egy jó báratommal. Elkezdtünk járni elég baráti volt az ár, főleg ,hogy feleztünk, de sem ütőnk ,se semmink nem volt más csak a lelkesedésünk.

Májustól  jártam egészen nyár végégig. Aztán később már egyedül ,de nagyon megfogott. Emlékszem annyira más terhelés volt a kezemnek –akkor nagyon hurka-gyurka voltam még- ,hogy fájt a csuklóm és az alkarom is, hiába volt viszonylag extra könnyű az ütőt amit próbáltam használni. De a szerválás és annak gyakorlás és rávezetés sosem töltött el nagy lelkesedéssel akkoriban sem. Lényeg a lényeg ,nagyon jól heti egy-két alkalommal telt el végig a nyár Sári Dániel segítségével .

mate_tenisz_1_nap_16.jpg

Ekkortájt olvastam először Agassi életrajzi könyvét. Ami nagyon-nagyon tetszett és az ,hogy mennyire kétarcú volt a játékkal való viszonya és mennyire „utálta” is, valamint bevallott gyengeségei (?)mind nagyon emberivé tették a történetét.

Hozzá kapcsolódik még az a történet is ,amikor utolsó Us Open döntőjét vívta Federer-el,arra a mérkőzésre aki még nem is szereti vagy érdekli a teniszt ismerősöm is csak szuperlatívuszokban tudott beszélni róla mennyire beszívta és nem bírta elkapcsolni az adást. Mennyire átjött az érzés, ahogyan heroikusan küzdöttek.

Sampras és az ő közti összevetésben elég egyértelmű , hogy én milyen párti vagyok ezek után szerintem.

 

mate_tenisz_2_nap_03.jpg

Azóta is követtem a profi teniszt Andy Roddick volt favoritom, amíg nem lett Federer egyértelmű domináns. Jelenlegi nagyok közül főleg Djoko szimpatikus. Mindenkit elismerek, itt is a legjobb a változatosság azon idények évadok kedvenceim ha más-más versenyző nyeri adott naptári évbe kiemelt tornákat, és nincs egyértelmű túldominálás és uralom. Gyakran az esélytelenebben szorítok, Fognini, Nishikori, Tsonga és társai valamint a felnövekvők játékát szintén tudom értékelni. De mostani útja a profi játéknak nem nagyon tetszik ,túl-túl erő dominált. Most már ha egy-egy nagy torna döntőjét tudom követni néha annak is örülök. A negyeddöntő elődöntők sokszor jobbak bőven, mint a döntők.

Aztán vissza költöztem Győrbe és évé végén ért a balesetem. Utána ez fő céljaim között volt, már akkor is, hogy teniszezni és biciklizni tudjak minél előbb ismét. Ezen dolgok mind meg is valósultak, lehet előbb is lehetett  volna ,de 2017-ben sikerült újra ezeket napi rutin részeivé tenni.

Április, május körül láttam a hirdetést ismét , na mondom felhívom. Találkoztunk személyesen és megbeszéltük ki, hogy mit képzel el. Ottó bá , Pesztenlehrer Ottó nagyon segítőkészen állt hozzá a dolgokhoz.

mate_tenisz_2_nap_05.jpg

Egyből bele is vágtunk mely ütések, hogyan kéne nagyon az elejétől fokozatosan, rávezetően. Hogyan nyit a láb követi a kéz minden, jó legyen és maradjon meg az ember gyermekében ne a rossz rögzüljön, mert ugye később azt még nehezebb lesz kiirtani. Egyre jobban haladtunk  egyre tovább tartott egy-egy kosárnyi labda, ő pedig nagyon vigyázva és körültekintően járt el , mindig rám való tekintettel adta hozzám közel vissza a labdákat.

Ekkor még a pilonos protézist használtam DVS felfüggesztéssel.Részletesen itt írtam róla: https://pirateturtle.blog.hu/2018/05/04/_terminator_labprotezis_2#more13890292 .Egészen addig míg el nem tört Aztán rövid idővel utána a Challenger lábfejet szintén DVS-es felfüggesztéssel. Végül júliustól egy újabb felfüggesztéssel a Challengert.

Így telt végig a nyarunk heti kétszer mentem, közben készültem a Balaton körbe tekerésre biciklivel, ilyesmik. Ekkor már nem fájta a kezem , vagy csuklóm a funkcionális mozgás és kettlebell-nek voltak ilyen irányú pozitív hozadékai. Aztán év októberében elkezdtem a parakenu-t és mivel jött a téli időszak is a szerda délelőtt 11-óra lett az időpontom télre, általában pihenős nap volt, vagy délután volt egy köredzés télen.

mate_tenisz_2_nap_12.jpg

Sokat kaptam a kritikát, mikor mennyire vagyok beállva és mennyire vagyok merev, ha éppen élő fegyvert kovácsoltunk a testemből és a súlyos kondizások után nem volt nyújtás vagy nem kellő mennyiségű akkor nagyon előjött a darabos robot Máté teniszben, ami ugye nem nagyon jó.

Közben nagyon jóba lettünk sokat viccelődtünk és beszélgettünk az öreggel. Mindig megbeszéltük az él teniszt is ,meg ,hogy mennyire nem bírja Nadal-t úgyhogy ne utánozzam véletlenül se a tenyereseimbe ,hogy gyorsítva felkapom a végén, nem kivezetve a mozdulatsort és ilyesmi beszélgetések.

Megkerestem egyik ismerősömet és kértem ajánljon egy jó edzőt Szegeden. Tudtam ,hogy nagy a sportágérintettsége, unokatestvérével sokat beszéltünk a profikról éppen ,hogy alakul világelsőség sorsa anno , valamint a fonákját is sokat bírta dicsérni,ezt már sajnos nem tudom leellenőrizni és számon kérni rajta akár zrika formájában élőben.

Így alakult ,hogy idei év szeptembertől Ajkay Norbival edzek heti egyszer. Ami szintén nagy váltás a játékomba. Ő egyből kijavított stílusbeli hibákat felhívta figyelmemet mit kell egyértelműen korrigálnom. Nála nincs kivételezés és enyhített üzemmód. Egyre jobb mindegyik ütésem már célirányosan is irányítjuk a labdákat mikor hova kéne érkezni udvarok, folyosókba ütés,folyamatos váltás kereszt-egyenest közt stb.. Valamint szerva is belefér néha és az sincs  elhanyagolva lakuk az is.

mate_tenisz_2_nap_13.jpg

Mi ezzel az egésszel a célom? Jól érezni magam! Nem versenyezni. meg nem szeretnék naponta futni és  ami ezzel elengedhetetlenül jár. Ennyire nem akarom terhelni magamat. Ez egy hobby-sport. Nagyon szeretem röviden. Önfegyelemre és tökéletes kontrollra nevel, majdnem olyan mint egy harcművészet. Én nagyon el tudok benne merülni pozitívan és ki is kapcsol tökéletesen a labda „vadászata” . Külön élvezem ,hogy nem  egy monoton mozgásforma. Mint  az evezés,futás,úszás vagy kondizás és társai azok nagyon betudnak „darálni” egy idő után, itt viszont feltöltődök, rekreációs céllal csinálom.

Gyakran agresszívan, frusztráltan érkezem más dolgok miatt is ilyenkor nagyon jól lebírom vezetni feszültségemet is, ha olyan van, bár a harag és az ideg itt sem jó tanácsadó,sőt. Valamint a játék szeretete megismertet új emberekkel és helyzetekkel. Csak kaptam ettől a sporttól is. Ez év tavaszáig ütőm sem volt saját, úgyhogy nagyon nem költöttem rá sokat, valamint a legolcsóbb sportáruházi cipő is ugyanúgy megteszi.  De itt is elengedhetetlen a rendszeresség és a heti egy alkalom(ez főleg a kihagyott hetek után jelentkezik)  minimum,mert gyakorolni kell ,hogy ott legyen készség szintén az emberben a az előhívható tenisz-program.

Az ,hogy teniszezni protézissel sem lehetetlen, persze itt is mint mindig mindenhol tudni kell saját határainkat és csak mély tisztelettel érdemes azt feszegetni ,de azon belül ami jól esik mindent szabad. Nekem nagy célom volt ,hogy gyakorolhassam ezt a sportot  újra. Sokan nyáron is, ha láttak az ütővel a vizi-telepen megjegyezték „Már sportot váltottam ?!”. Nem ez egy tökéletes kiegészítő nekem amit nem szeretnék jövőben sem elhagyni még ha kicsit fura  módon lehet ,hogy egy edzésről megyek teniszezni is például, de ez már az egyéni lököttségem a sportok és a mozgás irányába.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pirateturtle.blog.hu/api/trackback/id/tr2714406644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása